A Google az amerikai nemzetbiztonsági hivatal, az NSA segítségét kérte az ügy felgöngyölítéséhez, és már az első pillanatoktól kezdve kínai forrásokat, sőt magát a kínai kormányt vádolta az akcióval. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy a Google a kínai kormánnyal kötött korábbi egyezségét felrúgva megszüntette a keresője kínai kiadásában a találati listák cenzúrázását, és kilátásba helyezte azt is, hogy úgy ahogy van, kivonul a kínai piacról.
A támadókról sokáig csak annyit lehetett tudni, hogy kínai ip-címről érkeztek, most azonban a New York Times értesülései szerint áttörést értek el a nyomozók, és sikerült két kínai elitiskoláig visszakövetni a támadás nyomait, ahonnan tajvani szervereken keresztül irányították a támadást. Az akció első nyomai 2009 tavaszáról valók, vagyis 10 hónapig készítették elő a betörést.
Az egyik meggyanúsított iskola a sanghaji Jiaotong egyetem, ahol Kína programozóelitjét képzik; az iskola diákjai február elején például az IBM Battle of the Brains programozóversenyét nyerték meg, köröket verve az olyan híres amerikai egyetemek csapataira, mint a Stanford, az MIT vagy a Carnegie Mellon. A másik a Lanxiang városában működő katonai szakiskola, ahol a kínai hadsereg számítógépes specialistáit képzik ki, és aminek a neve már 2009-ben felmerült a Northrop Grumman hadiipari cég szervereinek feltörése ügyében. Az iskola hálózatát egyébként egy olyan cég üzemelteti, amit szoros szálak fűznek a Baidu keresőhöz, ami pedig a Google első számú riválisa a kínai piacon.
A lap által megszólaltatott biztonságtechnikai szakértők véleménye megoszlik a témában, akad, aki ambiciózus diákokat sejt a háttérben, akik ezzel akarták megmutatni, mire képesek; más egyenesen a kínai katonaság online kommandóinak fedőszervének tartja az iskolákat. Akad olyan elmélet is, hogy valakik csak rá akarják fogni Kínára az egész támadást, és valójában egy óriási ipari kémkedési ügy van a háttérben, ahol amerikai technológiai cégek titkos fejlesztéseinek adataira vadásztak valakik.
A két kínai iskola szóvivői azt állítják, őket nem keresték meg amerikai nyomozók.