Elődjeivel ellentétben a Bagle.Z-nél a kárt okozó kód végrehajtható ".cpl" végződésű Vezérlőpult fájlban is meghúzódhat. Feltűnő jellegzetességa a csatolt fájl megjelenítésére esetenként alkalmazott ikon, rajta három cseresznyével.
Levadássza a konkurenciát
A féregvírus email útján a szokásos gyakorlat szerint különféle tárgysorokat használva érkezhet. Ha a felhasználó elővigyázatlanul aktiválja a csatolt fájlt, a Bagle.Z bemásolja magát a rendszerkönyvtárba és a rendszerleíró adatbázisba.
Az új féregvírus a konkurens Netsky nyomai után is kutat, és eltávolítja annak bejegyzéseit. Ezen kívül megnyitja a számítógépen 2535-as portot, és megkísérli kikapcsolni az esetleg telepített vírusirtó és tűzfalprogramokat.
A fájlcserélő útján való terjedés érdekében a vírus több kamu fájlt másol be a "shar" elnevezésű dossziékba. A fájlok neveik alapján keresett programok telepítőkészletének és törésének, illetve pornóvideónak adják ki magukat.
Verset is mond
A Network Associates leírása szerint a Bagle.Z forráskódja még egy verset is tartalmaz:
"A különleges emberek különleges dolgokat hajtanak végre. Ezek a dolgok a normális élet és felfogás határain kívül esnek. A gond azzal van, hogy az emberek az ilyen vad dolgokat nem értik meg, ahogy az ember sosem értette meg a vadvilágot."
(Unique people make unique things/ That things stay beyond the normal life and common understanding/ The problem is that people don't understand such wild things/ Like a man did never understand the wild life.)
A Network Associates és a McAfee a Bagle.Z-t közepes veszélyességi osztályba sorolta. Mindkét cég a vírusleíró adatbázisok frissítésére szólította fel a használókat.