Átirányít
Ennek ellenére a Microsoft hétfőn http://information.microsoft.com címen alternatív elérési útvonalat nyitott azok számára, akiknek nehézséget jelentene a cég honlapjának (http://www.microsoft.com) szokásos elérése.
Közleményében a Microsoft ezt azzal indokolta, hogy biztonsági javításokat tett közzé az Internet Explorerhez a szokásos frissítési periódusnál nyolc nappal korábban, de attól tart, hogy ezeket a MyDoom.B támadása miatt az érintettek nem tudják majd letölteni.
A javítással orvosolt fenyegetések közé tartozik egy domainek közti jogosulatlan adatmozgatást lehetővé tevő hiba, illetve egy olyan szabálytalanság, ami lehetővé tette, hogy ha a felhasználó rákkatint egy linkre, a gépére külön kérdés nélkül lementődjön egy fájl. A harmadik hibalehetőség révén egy trükkös formátumú internetes hivatkozás a felhasználót rejtetten egy másik webcímre irányíthatta, ahol a hamis szerver üzemeltetői akár az adatait is eltulajdoníthatták.
Az SCO-t lenyomta
A Mydoom féregvírus első variánsa az SCO amerikai szoftvercég oldala ellen indított támadást vasárnap. A vállalat állítása szerint felkészült ugyan a támadásra, de a védekezés kudarcot vallott.
A Mydoom eddig egymillió számítógépet fertőzött meg szerte a világon felbukkanása óta, de ez a szám várhatóan már nem fog tovább emelkedni, a vírus terjedése megállt. Szakértők feltételezik azt is, hogy a vírus Oroszországból származik.