Az Asva.info szerint több rendőr razziázik a Victor Hugo 11-15. szám alatti épületben. (Ami nem azonos a BIX épületével.) Az épületben található RKV Kórház- és klímatechnika cég munkatársa az Indexnek megerősítette, hogy rendőrök vannak a házban. Reggel hétkor igazoltatták, amikor megérkezett az épületbe, és a telefonhívás idején, még fél egykor is állt egy rendőr a második emeleti szerverszoba előtt.
Az Asva.info úgy tudja, hogy a Kileen Kazakhstan Kft. környékén vannak a rendőrök, és feltehetően SMS-web tartalmat nyújtó gépek lehetnek érintettek az ügyben. A cég a Spamwiki információi szerint több warezspammel kapcsolatba hozható. Több olyan domén WHOIS-adatai között szerepel, mely doméneket spamküldés során használtak fel. A warezspam egy speciálisan magyar spamtípus, melyben olyan weboldalakat ajánlanak, melyeken illegális, kalóz szoftvereket, jogvédelem alá eső alkotásokat, filmeket, filmsorozatokat, zenéket, zenei albumokat stb. (együttesen, röviden warez-t) lehet emelt díjas SMS-sel történő fizetés után letölteni. A szoftverek és filmek ilyen árusítását smsweb-nek, vagy smswarez-nek is nevezik.