Miklós
-7 °C
2 °C

Szemmelírás, robotkéz

2002.09.07. 17:32
Agy-gép interfész-fejlesztés, hindi chatbotok, szemmel író programok, bio- és nanotech, huszonöt évre prognosztizált kvantumszámítógép-projektek - Cyberia augusztusban_
Az agy-gép interfész-technológiák fejlesztését célzó program részeként a DARPA huszonhatmillió dollárt folyósított a Duke Egyetemnek. Az új központban először a "neuro-műkezekre" összpontosítanak: az agy különböző részeiből érkező jeleket rögzítve, a számítógép "megtanulja" a mozgásra vonatkozó patterneket. A technológia lehetővé teszi, hogy a robotkarok és más eszközök még komplexebb cselekvéseket is ellenőrizzenek. Ugyanakkor nemcsak a mozgássérülteknek kedvez: a neurális úton kontrollált robotok (távirányítva is) részt vehetnek kutatási-mentési műveletekben, vagy veszélyes, nehezen megközelíthető terepek felderítésében.

A szoftver wav formátumba konvertálja a hangokat
A Delhitől 248 kilométerre fekvő Chandigarh egyetem hallgatói Deepti nevű intelligens, hindi nyelven történő párbeszédre képes chatbotot fejlesztenek. A fejlesztők szerint az ingyenes, nyitott forráskódú, három-négy hónapon belül teljesen kész program az érintő-képernyő (touchscreen) technológiával kombinálva a PC-analfabéták életét is könnyebbé teheti.

David MacKay, a Cambridge-i (Egyesült Királyság) Cavendish Laboratórium kutatója és társai által létrehozott Dasher program a fogyatékosságban szenvedők, illetve a mindkét kezükre foglalt felhasználók számára lehetővé teszi, hogy a szokásosnál kétszer gyorsabban, pontosabban írjanak. Hagyja, hogy a képernyőről kiválasszuk a megfelelő betűket, majd kikalkulálja, hogy melyik után valószínűleg melyik jön. A fejlesztők szerint Japán és Kína szintén óriási piac lehet a "szemmel író" Dasher számára.

Bill Gates
Bill Gates úgy véli, nem éri meg az emberszerűen cselekvő és gondolkodó számítógépek színrelépését, hiszen még agyunk működését se ismerjük eléggé. Nem ért egyet az egyszerűsítő, túlzottan a számok bűvöletében élő Ray Kurzweil-lel. Az ember és a computer közötti interakció új módjaiban (kézírásfelismerés, gesztusok által irányított számítógépek fejlesztése, stb.) látja a következő tíz év legfontosabb előrelépéseit.

Luc Steels, a brüsszeli egyetem professzora, továbbá a Sony párizsi Számítógép-tudományok Laboratóriumának igazgatója nem hisz a Turing-tesztben. A szintetikus gépi intelligencia (saját nyelv, kultúra, stb.) a robotok egymás közötti, illetve a környezetükkel folytatott interakciója során alakulhat ki, viszont aligha mutat hasonlóságot az emberéhez - állítja.

A Bush-adminisztráció jóváhagyta a tömegpusztító fegyverek hatástalanítására a nanotech alkalmazását indítványozó Nemzeti Nanotechnológia Iniciatívát (NNI). Az NNI úgy döntött, hogy még ebben az évben három kutatási területre összpontosítanak: a biológiai, kémiai, radiológiai robbanóanyagok felderítésére és a velük szembeni védekezésre, nanoszintű eszközök és mértékek kidolgozására, illetve az ezen a szinten történő gyártásra.

"A biológia ipari forradalma következik" - nyilatkozta a Stanford Egyetemen (Palo Alto, Kalifornia) megtartott (és az IEEE Computer Society által szervezett) Bioinformatika Konferencián elnöklő Vicky Marstein, aki a számítógép-tudományok jelesebb alakjait igyekszik megnyerni az ügynek.

A Wisconsin Egyetem kutatói különleges laboratóriumi kellékek helyett sima elektronikus matériák felhasználásával egy tényleges kvantumszámítógépet terveznek. A tervek szerint egyetlen, a mai chipekkel majdnem azonos módon készülő szilikon chip többezer egyenként ellenőrzött elektront tartalmazna.

Közeleg szeptember 11. NYC-ben egy, a várost ábrázoló, apró részleteket is megjelenítő, háromdimenziós, interaktív, állandóan frissítendő térképet készítenek. A biztonsági okokból több szerveren tárolandó NYCMap (kiejtve: nice map), a projektet irányító Alan Leidner szerint egy esetleges újjáépítésnél a város DNS-eként szolgálhat. ("Meghalnak a városok" - írja Erik Baard a Village Voice-ban, majd a következő kérdést teszi fel: "NYC-nek kell lennie az elsőnek, amelyik leklónozza önmagát?")

A NEC és a Toshiba a jelenlegi DVD-technológia fejlettebb, de azzal kompatíbilis riválisát jelentette be: a mostani 4,7-8,5 gigás tárkapacitás 15 és 30 közöttire növekszik. Ugyanakkor a kilenc másik cég (Sony, Sharp, Hitachi, LG, Philips, Pioneer, Samsung, Matsushita, Thomson) által fejlesztés alatt álló, 40-50 gigás Blue Ray-jel nem kompatíbilis. A Blue Ray és a NEC-Toshiba termék egyaránt 2004 elejére várható.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.