Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Cyberia, 2001. augusztus

2001.09.05. 14:33
Emberklónozás George W. Bush döntése után, élő részekből is álló integrált áramkör, mesterséges intelligencia projektek, robotkereskedők, huszonnyolcadik Siggraph - ez történt augusztusban.
Az emberklónozást betiltó augusztus elsejei rendelet után George W. Bush elnök felemás - a fundamentalista körök, tiltakozása ellenére is: inkább korlátozó, mint megengedő - döntést hozott az embrionális őssejtek tudományos kutatását illetően. A döntés egyik várható következménye, hogy több neves amerikai szakember a jövőben minden bizonnyal a lényegesen liberálisabb Egyesült Királyságban folytatja kutatásait. Roger Peterden, San Franciscó-i tudós már ősszel áttelepül Cambridge-be.

Szervátültetést se engedélyezne

Dolly, az első klónozott bárány
A döntést megelőzően az elnök Leon Kasst, a Chicago Egyetem ultrakonzervatív professzorát nevezte ki az Egyesült Államok biotechnológia-politikáját meghatározó tanácsadói testület élére. Kass egy korábbi munkájában arról elmélkedett, hogy még a szervátültetéseket se engedélyezné. "Morális megfontolásból be kellene tiltanunk mindent, ami megváltoztathatja az embert" - írta. A National Review májusi számában megjelent cikkében (Miért kell betiltanunk az emberklónozást: a szép új világ megelőzése) a következőket állítja: "Vezető laboratóriumokban, akadémiai és ipari körökben az új teremtők egyre hatékonyabban ténykednek, miközben a poszthumán jövő evangélistái lelkesen profetizálnak az utcán... Az emberiség emberi jövőjét tartjuk a kezünkben."

"Tartsuk a szemünket Kasson, testületén, s meglátjuk, mennyire korlátozzák a biotechnológia-politikát" - figyelmeztet Max More az augusztusi Extrópiánus Körlevélben. "Legfőbb ideje, ennyire még soha nem volt aktuális, hogy önvédelmi célú szervezeteket hozzunk létre e befolyásos reakciós erők ellen."

Szerzői jog védheti a DNS-t

Egy másik klónozással kapcsolatos hír: a San Franciscó-i DNS Copyright Intézet (DCI) ezerötszáz dollárnyi ellenszolgáltatás fejében, lehetővé teszi, hogy DNS-ünket levédjük. Némi pluszért azt is megoldják, hogy az Egyesült Államok Copyright Hivatala hitelesítse a mintát. Állítólag már tízen éltek is a lehetőséggel. "Elképzelhető, hogy az ünnepelt sztárokat sokan le akarják majd klónozni" - nyilatkozta Andre Crump, a DCI igazgatója. Jogi szakértők viszont nonszensznek tartják az egészet. "Könnyen támadható az az állítás, hogy egy személy a saját DNS-ének a tulajdonosa" - mondta Stephen Barnett, a Kalifornia Egyetem (Berkeley) tanára. "De ha igaz lenne, akkor sem hiszem, hogy a DCI megvédene bárkit is a klónozástól." Azaz Britney Spearsnek és Madonnának még van mitől félniük.

Csigába integrált áramkör

A müncheni Max Planck Biokémiai Intézet kutatói a Lymnaea stagnalis csiga idegsejtjeit egy mikroprocesszorral kapcsolták össze, azaz létrehozták az első olyan integrált áramkört, mely élő részekből is áll.

Jó hír a mesterséges intelligencia kutatóinak: augusztus 8-án Bill Gates bejelentette, hogy a Microsoft jövő évi kutatásokra szánt költségvetési keretének tetemes részét (5,3 milliárd dollárt) AI-fejlesztésre (döntéshozás, tanulás, beszédfelismerés, adatkeresés) költik el.

Kétezer dollár mesterséges játékosért

Az Artificial Intelligence NV (október 30. határidővel) kétezer dolláros pályázatot írt ki olyan computerprogram fejlesztésére, mely a szabályok és az ellenfél ismerete nélkül képes győzni egy játékban.

Hugo de Garis
Hugo de Garis, a neves flamand mesterséges intelligencia kutató szeptembertől a Utah Egyetem számítógép-tudományi tanszékén dolgozik. "Az elkövetkezendő húsz évben minden bizonnyal a mesterséges agy projekten munkálkodom" - mondta. "Addig, amíg Moore törvénye érvényben marad, azaz nagyjából 2020-ig. Az atomi szint után az atommag következik majd. Az viszont körülbelül százezerszer kisebb, tehát százezerszer nagyobb mennyiségű energia felhasználására lesz szükségünk. 2020 után jó pár évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy femtotechnológiában gondolkodjunk."

A robotkereskedők nyereségesebbek

Az IBM Hawthorne-i (New York állam) kutatóközpontjában hat robotágens (bot) és hat hús-vér ember kereskedelmi versenyét az előbbiek nyerték. A hatból három az eladó, a másik három pedig a vásárló szerepét játszotta el. Az eladók számára megállapítottak egy árminimumot, míg a vevők kiadásait maximalizálták. A játék célja a minél nagyobb profit megvalósítása volt. Végül a botok hét százalékkal többet kerestek. Jeffrey Kephart a projekt egyik vezetője úgy véli, hogy e ténynek jóval nagyobb a jelentősége, mint a Deep Blue 1997-es Gary Kaszparov feletti győzelmének. Ha a botok a valóságban is beválnak, évente több milliárd dollár profitot termelhetnek.

Rácsszerkezetű szuperszámítógép

Az amerikai Nemzeti Tudományos Alap augusztus kilencedikén bejelentette: jövőre négy szuperszámítógép-központ egyetlen "rács stílusú" (grid) computerbe lesz összekötve. A TerraGrid a mai leggyorsabb kutatási hálózatoknál mintegy tizenhatszor lesz gyorsabb.

Siggraph - számítógépes érzékelés és művészet

Augusztus 12. és 17. között tartották meg Los Angelesben a huszonnyolcadik Siggraphot, mintegy háromszáz kiállítóval, kilencven "digitális művészeti munkával", száztizennyolc számítógépes animációval, csúcstechnológiai bemutatókkal, panelbeszélgetésekkel. A látogatók - többek között - virtuális klónok (Pulse, Eyematic), szilikonnal felerősített érzékszervek (Sensapolooza), az érintés és a számítógépes interface viszonyát boncoló munkák között szemezgettek.