Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Cyberia cikkek
Kaszparov Deep Junior ellen, hat évvel a Deep Blue-tól elszenvedett legendás vereség után. Kramnyik kontra Deep Fitz, miközben tavaly a megelőző négy-öt év össztermésénél több mesterséges intelligenciáról és robotokról szóló könyv jelent meg. Megint divatba jöttek, de a korábbi hype-on is túlléptünk: lassanként a hétköznapjainkba integrálódnak.
A Szent Grál és a háztartási mindentudók
Azóta viszont veszik a revánsokat a sakkvilágbajnokok. Holott Feng-Hsiung Hsu, a "Deep Blue mögött: a sakkvilágbajnokot legyőző számítógép létrehozása" könyv szerzője, s egyben a diadalmas programot kidolgozó csoport vezetője, az 1997-es mérkőzésből messzemenő következtetéseket vont le: a "Szent Grál megtalálását" ünnepelte benne. A szerző időnként nárcisztikus részletességgel írja le az egész folyamatot, s túlozza el a hét napnál ugyan hosszabb, ám mégis pünkösdi királyságnak bizonyult eseményt. Deep Fitz, a legértékesebbnek tartott computer és Kramnyik októberi, 4-4-re végződött összecsapása pedig a nagy médiafelhajtás ellenére is csak a szűkebb szakmai köröket vonzotta.
Látszatra semmi különös nem történt a közben eltelt öt esztendő során. Legalábbis látványos, szalagcímekre kívánkozó szenzációkat nem jegyeztek a krónikák, inkább csak kósza híreket, a villámgyors szétkürtölést követően nullává hallgatott álcsodákat. A kevésbé mediatizálható közvélekedés változott meg: egyrészt, ma már szinte mindenki elfogadja azt a tényt, hogy egy részfeladatokra tökéletesen programozott gép akár a szakterület világelsőjét is legyőzheti. Másrészt, már alig telik el nap úgy, hogy ne hallanánk valahol egy-egy újabb, még komplexebb, még jobban hozzánk idomított robotról. Lépésről lépésre szoktunk hozzájuk, elmúlt a belénk táplált félelem. A hétköznapok részeivé váltak, Terminátor III. pedig csak moziban riogat majd a nyáron.
Láthatatlan cyborgok, észrevétlen mesterséges intelligenciák
"Ha a gépek egyre emberibbek lesznek, akkor az ember vajon egyre istenszerűbbé válik?" - teszi fel a kérdést Ray Kurzweil. Válaszát ismerjük, s az átalakulás alighanem ugyanúgy történik meg, mint a cyborgok, vagy a mesterséges intelligenciákként viselkedő szerkezetek esetében: láthatatlanul, észrevétlenül_ Mert a cyborgok köztünk vannak, igaz, chip még nincs az agyba ültetve, viszont Kevin Warwick, manifesztum-féle új művében (az Asimov I, Robotjára rímelő - sokak szerint ugyanannyira sci-fi - I, Cyborgban) a még messzebbre igyekvőknek ad tanácsokat. William Gurstelle meg a házi robotviadalokról álmodókat látja el jobbnál jobb instrukciókkal: miként fabrikáljunk garázsunkban gép-harcosokat, és hasonlókkal (Building Bots).
Cyborgokat, mesterséges intelligenciákat, robotokat a fotós Peter Menzel és az újságíró Faith D'Alusio dokumentálta egy "Life magazin Ray Kurzweil-lel találkozik" stílusú kötetben. Már a cím magáért beszél: "Robo Sapiens - egy új faj evolúciója." "A cyborg-kísérletek: a test kiterjesztése a médiakorban" - hirdeti a tényleges feleletet Joanna Zyminska akadémikus esszéje. Ezért nem láthatók, ezért nem - vagy csak - alig érzékelhetők.
Cyborgokkal, az embert leigázó gépekkel ijesztgettek, helyettük - lassan már naponta - klónokat kapunk. Bio- és nanotechre ezúttal Michael Crichton adta meg a kellően félelmetes, frappáns, és valószínűleg minden valóságalapot nélkülöző választ legújabb regényében (Prey). A Jurrasic Park szerzője melléfogott, vagy egyszerűen nem érzett rá a közhangulatra: az eddigi eladási mutatók, illetve a kritikai fogadtatás alapján a kudarcot már most borítékolni lehet.
Gyökerek
Rodney Brooks jövő helyett/mellett az egész témakör történelmi perspektíváját adja (Hús és gép: hogyan változtatnak meg minket a robotok?). Igaz nem megy vissza a Krisztus előtti második században élt bizánci Philón automatikus bábszínházáig, vagy az alexandriai Hérón automata színházáig, de a Felvilágosodás-kori francia Vaucanson mechanikus kiskacsájával kezdődő, Kismetig ívelő sztori így is lenyűgöző és tanulságos.
Az ember automaták iránti vonzódása a XVIII. században öltött jelentős méreteket. A Jacquet-Droz család csembalós lánya, a (talán nem véletlenül) Descartes Cogito ergo sumját lefirkantó két gyerkőc-androidja, Johann Nepomuk Maelzel trombitása is akkor kápráztatta a nagyérdeműt. Azonban főként Kempelen Farkas (később Maelzel tulajdonába került, 1770-től 1838-ig "élt") sakkozó törökjének jártak a csodájára. Jól tudjuk, ámítás volt, népszerűsége viszont tökéletes illusztrációja annak, hogy a gép és sakk közötti viszony régóta foglalkoztatja az embert.
Egy könyvet is szenteltek neki (Tom Standage: The Turk - The Life and Times of the Famous Eighteenth-Century Chess-Paying Machine), de másokban szintén a főbb "szereplők" között lelünk rá (Gaby Wood: Edison's Eve - A Magical History of the Quest for Mechanical Life, Barbara Maria Stafford és Frances Terpak: Devices of Wonder - From the World in a Box to Images on a Screen).
Deep Blue, Deep Fitz és Deep Junior a Török, míg különböző robotjaink a Kiskacsa, a Csembalós, vagy a Trombitás avatárái. De már nem járunk a csodájukra.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
