Szempillantás

"Nem mindentudó bölcs akarok lenni, hanem szabad író" - szögezi le a Bevezetőben. És így is jár el: szórakoztató, izgalmas stílusban, mindig (a néha nehézkes, döcögős fordítás ellenére is) könnyedén elemzi a rendkívül bonyolult, számos vitát, érvek és ellenérvek folyamát beindító témaköröket. Szinte szálldos az egyikről a másikra. Szálldos, de nem száll el: humorral, precízen, tárgyilagosan, két lépés távolságot tartva mereng, nem bedőlve trendi gondolatoknak, eszmeáramlatoknak. Nem bedőlve, de nem is elutasítva, egy kicsit - bevezetőbeli önmagát cáfolva - a sokat tapasztalt, sok kétnapos csodát látott tudós bölcsességével.

Stanislaw Lem

Pedig ugyancsak trendi témákat vet fel: fizikailag is halhatatlanná teheti-e az embert a tudomány és a technika? Léteznek-e ufók, teremthetünk-e kapcsolatot velük? Mit tartogat számunkra a klónozás és a genetika, vagy a robotika? Teremthet-e az ember mesterséges intelligenciát, s ha igen, akkor miért olyan döcögős tempóban? Hogyan viszonyul egymáshoz biológiai és technikai evolúció, milyen folyamatok idézték elő az élet keletkezését, és elképzelhetők-e ezek a folyamatok nem-földi közegben?

Csak néhány a számos érdekesnél érdekesebb kérdéskörből_ Lem nem válaszokat ad, hanem elgondolkozik és elgondolkoztat. Csapong közöttük - látszatra egymástól távoli témák között. És közben ráébreszt, hogy nem is annyira távoliak, hogy tényleg minden mindennel összefügg a (Világegyetemnek nevezett) nagy egészben. Nem felejtve - s ez egyben a könyv mottója is -, hogy "_ a kultúrateremtő emberi civilizációk mindössze az utolsó néhány másodpercet teszik ki a négymilliárd évet számláló geológiai órán."

Futurológia helyett

Arthur C. Clarke szerint a jövőt maximum ötven évre lehet prognosztizálni. Lem szkeptikusabb: a Bevezetőben a német szövetségi minisztérium számára 1993-ban készített "XXI. századi technológiákban" felvázoltakat viszonyítja a mához. A szerzők ugyanis a következő hét szakterületet jelölték meg főirányokként: nanotechnológia, szenzortechnikák, adaptronika, fotonika (elektronok helyett fotonok), biomimetikus (élő szöveteket utánzó) anyagok előállítása, fullerén-alkalmazások, neuroinformatika és mesterséges intelligencia. Tévedtek, vagy sem, a jövő kérdése. Viszont abban mindenképpen melléfogtak, hogy a világhálóról, vagy a biotechnológiáról (és az abból fokozatosan kifejlődő makrogenetikáról) említést se tettek. Pedig még csak tíz év telt el...

"Hálátlan feladat jóslásokba bocsátkozni a jövő technológiáit illetően, de még ennél is nehezebb a technology assesment, vagyis hogy megjósoljuk, milyen civilizációs és kulturális-társadalmi hatásokkal fog járni az új technológiák bevezetése" - vonja le a következtetést Lem. Az általánosságokon történő túllépést, a konkrétumokba, részletekbe menő előrejelzéseket pedig egyszerűen képtelenségnek tartja.

E megállapítások fényében tekint vissza a Summa Technologiae-ra is.

Elméleti tudomány, alkalmazott technológia

Számos példával szemlélteti "az elméleti tudás és az ember gyakorlati tevékenysége közti különbséget": a mesterséges intelligenciáról szinte mindent megírtak már, mégse sikerült eddig a Turing-tesztet maga mögött tudó, vagy - egy újabb trendet követve - megkerülő AI-t teremteni. A robotok is csak speciális műveleteket sajátítottak el, akaratlagos cselekvésre viszont képtelenek. Hiába tudunk egyre többet génjeinkről, még (szerencsére) messze járunk a "fantasztikus atléták, művészek, matematikai zsenik gyártásától." És bármennyire vonzónak tűnik is az emberi autoevolúció, egyelőre csak uralkodunk önmagunk felett, s nem alakítjuk önmagunkat.

Nem állítja, hogy mindez lehetetlen, ám a hurráoptimizmustól óva int. Miközben nemcsak a "futurológusok kaleidoszkópján keresztül vizsgált jövő", hanem a múltról kialakított képünk is állandóan változik_