Hedvig
9 °C
24 °C

Csapatban fejleszti a jövő processzorát az IBM

2009.04.17. 19:47
Hat vállalat dolgozza ki a 28 nanométeres gyártástechnológia alapjait, 40 százalékkal kisebb fogyasztás és 20 százalékkal nagyobb teljesítmény várható.

Az IBM bejelentette, hogy partnereivel jól halad a 28 nanométeres gyártástechnológia fejlesztésében. A vállalat a Chartered Semiconductor Manufacturinggal, Global Foundries-szel, Infineon Technologies-szal, a Samsung Electronics-szal and STMicroelectronics-szal közösen jelentette be április 16-án, hogy egyesítik erőiket.

Ha elkészül, a 28 nanométer nagyobb akkumulátoros üzemidőt és nagyobb teljesítmény biztosít majd a 32 nanométerhez képest - igaz, még ez utóbbi sem került tömeggyártásba. Az Intel abban bízik, hogy 2009 végén bevezetheti a fejlettebb gyártástechnológiát, jelenleg ugyanis még 45 nanométeres csíkszélességgel készülnek a Core 2-esek és Core i7-esek.

A hivatalos közlemény szerint az IBM azért működik együtt számos iparági partnerrel a 28 nanométeres gyártástechnológia alapjainak kidolgozásában, hogy gyorsabban végezzen a munkával. Mivel a szövetség már a 32 nanométeres gyártástechnológia alapjait is együttes erővel készítette el, már bőven van tapasztalat a közös munkával.

Ennek ellenére nem kell arra számítani, hogy a 28 nanométer hónapokon belül elterjedne, hiszen az IBM is úgy számol, hogy legkorábban 2010 első felében készülhet el az új gyártástechnológia alapján jelentő platform. A fejlesztési ütemidőt figyelembe véve ezek alapján legkorábban 2011-ben kerülhetnek piacra a 28 nanométeres csipek.

Azt viszont már sejteni lehet, hogy milyen előrelépésre lehet számítani. Az új processzorok nemcsak feleakkorák lehetnek, mint a jelenlegi, 45 nanométeresek, de várhatóan 40 százalékkal kevesebbet fogyasztanak azoknál, teljesítményük meg 20 százalékkal emelkedhet.