A Google az internetezésre alkalmas tévék piacának meghódítására készül a Wall Street Journal és a New York Times értesülései szerint. A cég nem kommentálta a hírt, ami szerint a számítógépes perifériákat gyártó Logitech, a Sony és az Intel szállt be eddig a Google TV projektbe. A tervek szerint a Sony tévéibe az Intel netbookokba szánt Atom processzorára épülő miniszámítógép kerülne, a távirányítóként is használható billentyűzetet pedig a Logitech gyártaná.
A tévéken a Google mobilos operációs rendszerének, az Androidnak, illetve a Chrome böngészőnek speciálisan átalakított, tévés felhasználásra optimalizált verziói futnának. Ahogyan a mobilokon futó Androidhoz, úgy a tévés verzió alá is szabadon fejleszthetnének alkalmazásokat külső programozók.
A netképes tévék többsége ma a Yahoo technológiáját használja, de ebben az irányban próbál terjeszkedni a Microsoft, és az Amerrikában nagyon népszerű Tivo is. A Google számára a tévés piac nyújtotta hirdetési felület három-négy éven belül az egyik legfontosabb üzleti területté nőheti ki magát.
A Sony tévés üzletága hét éve veszteséges, annak ellenére, hogy a Bravia tévék jó hírnévnek örvendenek, és hogy a Samsunk és az LG mögött a harmadik legnagyobb gyártónak számít a világon. A cég reményei szerint 2011-re az új generációs, netezésre képes tévék elterjedésével újra nyereséges lehet a cégnek ez a szárnya. Statisztikák szerint ma az amerikai boltokba kerülő tévék negyede képes valamilyen módon (általában wifin vagy etherneten) csatlakozni az internetre, de a szoftveres támogatás, illetve maga a felhasználói élmény még elég gyér.
Hogy mikor lesz a Google TV hivatalos bejelentése, mik lesznek a pontos technikai specifikációk, és mikor lehet működésben látni az egészet, egyelőre nem derült ki, mindenesetre az érintett cégek részvényárfolyama a hír hatására enyhe emelkedéssel reagált (legkisebbel, 0,1 százalékkal a Google-é, legnagyobbal, 1,1-gyel az Intelé), ami azt mutatja, hogy a befektetők egyelőre inkább kíváncsiak, mint lelkesek.