
Kínai a világ leggyorsabb számítógépe
Az új csúcstartóról nem árultak el technikai részleteket, csak annyit, hogy a Jaguar idén nyáron mért számítási teljesítményét 40 százalékkal nyomja le a Tianjin városában működő Nemzeti Szuperszámítógép Központ új büszkesége, a Tianhe-1A. A gép elődje, a Tianhe-1 egyébként már a legutóbbi listán is ott volt a top10-ben.
A Tianhe-1A-t a kínai oktatási és hadügyminisztérium közösen építette és használja, hogy pontosan milyen szimulációkat futtatnak rajta, az egyelőre nem publikus. Bár az első helyet az amerikaiak fölött aratott fényes technológiai győzelemként kommunikálták a pekingi sajtótájékoztatón, a gép valójában amerikai alkatrészekből épült, az Intel és az Nvidia processzorai dolgoznak benne.
A Tianhe-1A titka azonban nem a processzorok számában, vagy sebességében van, a kínai mérnökök szerint azzal sikerült lekörözniük a konkurenciát, hogy az eddigi megoldásoknál kétszer gyorsabb adatbuszt fejlesztettek ki, vagyis az egyes processzorok közti kommunikációt turbózták fel. A szakértők várakozásai szerint egy-két év kell még a kínai csipfejlesztőknek, hogy hazai gyártmányú processzorokkal vegyék fel a versenyt az amerikaiakkal.
A világ legerősebb számítógépeit rangsoroló top500-as listát 17 éve vezeti egy német és amerikai mérnökökből álló csoport. Az eddigi 35 kiadásban kizárólag amerikai és japán gépek foglalták el az első helyet. Az IMB Blue Gene gépének bemutatkozása, 2004 óta amerikaiak az elsők, a kínaiak nyomulása csak az elmúlt pár évben mutatkozott meg jellemző trendként. Idén nyáron a top10-ben két kínai gép volt, a mostaniban elképzelhető, hogy a dobogón lesz két kínai.
A kínaiak meg akarják mutatni a világnak, hogy ők a legjobbak, és ehhez semmi sem drága nekik – mondta a New York Timesnak Steven J. Wallach szuperszámítógép-tervező mérnök. Iparági pletykák szerint a Tianhe-1A megépítésébe több milliárd dollárt fektetett be a kínai állam.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Letartóztatták a diszkótűzben érintett északmacedón település korábbi vezetőit
Három volt polgármester kerülhet a vádlottak padjára.
március 24., 07:32
- Kosárlabda
A zombori lótenyésztőhöz képest a fasorban sincs az elmúlt húsz év legnagyobb világsztárja
Hát hogyha még a sajtója is egy kicsit jobb lenne...
március 24., 07:49
- Belföld
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
március 24., 08:33
- Belföld
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak
Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.
március 24., 08:58
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak
Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.
március 24., 08:09
- Külföld
Megúszta a felelősségre vonást a megbízott dél-koreai elnök, visszakapta korábbi hivatalát
Ismét Han Dokszu Dél-Korea miniszterelnöke.
március 24., 08:27
- Külföld
Az ellenállás folytatódik, több mint kétmillióan tüntettek Isztambulban a bebörtönzött polgármesterért
Özgür Özel, a CHP elnöke bejelentette, hogy petíciót indítanak vezetőjük szabad bocsátásáért.
10 perce
- Külföld
A gázai tűzszünetről és békéről tárgyaltak, de kevés előrehaladás történt
Izrael ismét szárazföldi hadműveletekbe kezdett a palesztin enklávéban.
március 24., 08:40
- Futball
Szoboszlai Dominik a közösségi médiában szúrt oda az őt csendre intő Arda Gülernek
A Real Madrid játékosa is nyilatkozott a magyarokról a vasárnapi meccs után.
március 24., 08:33
- Külföld
Folytatódtak a zavargások Törökországban az isztambuli polgármester letartóztatása miatt
Diplomája visszavonásával is próbálják ellehetetleníteni Ekrem Imamoglut.
március 24., 07:04
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Cinematrix
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Külföld
Előrehozott választásokat jelentett be a kanadai miniszterelnök
Mark Carney erősebb mandátumot akar az amerikai vámintézkedések miatt.
március 24., 05:50
- Vélemény
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
március 24., 07:02
- Külföld
26 éve támadta meg a NATO a korábbi Jugoszláviát
Az áldozatok száma 1200 és 1500 fő közé tehető.
március 24., 09:17
- Belföld
Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”
Egy bolti eladót és két idős embert bántalmazott a nyílt utcán mindenféle előzmény nélkül.
március 24., 05:51
- Tenisz
Novak Djokovics megdöntötte Rafael Nadal egyik elképesztő rekordját
Újabb mérföldkőhöz ért a 24-szeres GS-győztes teniszező pályafutása.
március 24., 09:39
- Belföld
Bolla Tibor: Pereljük az oroszokat, a végén még az is kiderülhet, hogy szenzációs üzletet kötöttünk velük
Exkluzív interjú a BKV vezérigazgatójával.
március 24., 09:38
- Külföld
Donald Trump megint a grönlandiak bajszát húzogatja, ami nem tetszik a szigetországiaknak
A leköszönő grönlandi kormányfő szerint az amerikaiak növelni fogják a nyomást.
március 24., 09:40
- Futball
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után
A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...
március 24., 06:56
- Belföld
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről
Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.
március 24., 05:59
- Futball
A világ egyik legjobb kapusa az évtized bakijával ejtette ki válogatottját
Nincs új a nap alatt: hat éve a Liverpool is megcsinálta ugyanezt.
március 24., 06:18
- Külföld
Izrael megtámadott egy gázai kórházat, a Hamász egyik tisztviselője is meghalt
A védelmi miniszter szerint a terrorszervezet tagja volt a célpont.
március 24., 06:56
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Degusztátor
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e
Rendhagyó beszámoló, név nélkül...
március 24., 06:22
- Belföld
Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között várható.
március 24., 06:16
- Reklám
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
március 24., 06:00
- Belföld
Kamasz gyerekeknek árultak kokaint és marihuánát
Kereskedőkre csapott le a rendőrség.
március 24., 08:58
- Külföld
Tovább forrong Isztambul, ezrek vonultak utcára a letartóztatott polgármester miatt
március 24., 06:34