Bemutatták az első magyar hibridautót

Tavaly szeptemberben jártam Őriszentpéteren, hogy megnézzem az évek óta fejlesztett Solo-Duót. Arról sikerült ugyan meggyőződnöm, hogy a készítők komolyan gondolják a projektet, de arról már nem, hogy lesz is belőle valami. Hivessy Géza, a tervezésben résztvevő egyik szakember örömmel mutogatta nekem a famodellt meg a prototípus már elkészült ajtaját, és nem értette, miért nem látom mögötte a gyártósorokat, a világhírt, az új társadalmat, és nem mellesleg a profitot.

Nyertek

A szakember azt ígérte, 2008 elejére kész lesz a működő prototípus, amit én bevallom, megmosolyogtam. Most mondhatnám azt, hogy tessék, igazam lett, mert csak nyárra rakták össze, de ha őszinte akarok lenni, mégiscsak ők nyertek: nem abban kételkedtem, hogy januárra, hanem hogy valaha is elkészül.

Ezzel szemben most itt ülök a Közlekedési Múzeumban és egy nagy leplet nézek, ami a prototípust rejti. Körülöttem még legalább kétszáz ember, fejlesztők, újságírók, barátok, meg a hazai autótervezés, alternatívautó-gyártók krémje, akikkel rendszeresen találkozom Győrben, az alternatív hajtású járművek versenyén. Megpróbálják kideríteni, mit rejtenek a formák, és bár a szárnyas ajtó körvonalait ki lehet venni, a többi csupa kérdőjel.

Van persze némi üzenete annak, ha egy jármű bemutatójára egy múzeumban kerül sor, például az, hogy emberek, rendesen ez még nem megy, meg lehet nézni, le lehet fotózni, de hogy önszántából nem tesz meg egy métert sem, az biztos. Az üzenet viszont nem zavar senkit, ennyi lelkes érdeklődővel szerintem csak a nagyobb autógyártók szoktak számolni valamelyik csúcsmodelljük bemutatásakor. Emberből persze több van ott, itt viszont tényleg csillognak a szemek.

Miközben az előadók a fejlesztés nehézségeiről beszélnek a letakart autó előtt (a feszültségkeltéshez már biztosan értenek), én a kiosztott adatlapot, meg a mellé csatolt cd-t tanulmányozom, amiből kevesebb van, mint újságíróból. Lopnak! - súgja oda sokatmondóan a szervező, és már érzem, hogy valami évszázados jelentőségű ipari kémkedés része a sajtóanyagok lenyúlása.

Nem fogyaszt

A lapon egyébként sok újdonság nincs, a koncepció tavaly óta nem sokat változott. A járműből két verzió készül majd, pontosabban egy: a Solo kevesebb személyt tud majd szállítani alacsonyabb fogyasztás mellett, a Duo ennek az inverze, ráadásul két Solóból áll össze, ami ötletnek remek, megvalósítani viszont annál nehezebb lehet. Mert jó is az, hogy hétköznap rövid, hatékony járművekkel furikázik szerteszét a család, nyaralásra meg összepattintják a két kocsit, de mindezt stabilra építeni elképesztő meló lehet. Ennek megfelelően Duo még vagy két évig nem is lesz.

A prototípus-Solo viszont már most is tud egy rakás dolgot: tetején nagy hatásfokú napelemek vannak, a négy kerékben egy-egy elektromos agymotor, ami hatékonyabb, mint egy pályázati pénzeket lenyúló ex-országgyűlési képviselő. Miközben a fejlesztés kommunikációjáért felelős pr-ostól megtudjuk, hogy a Solo "pozitív energiákat szabadít fel a körülöttük állóban", leolvasom a lapról, hogy az évek óta fejlesztett jármú negyedannyi szén-dioxidot bocsát majd ki, mint egy hagyományos autó, képes lesz 140 kilométert is megtenni óránként, a tetőn elhelyezett napelemek naponta 15-25 kilométerre elegendő energiát gyűjtenek össze (szóval munkába járás közben gyakorlatilag semennyi káros anyaggal nem terheli a levegőt), valamint hogy a 3,12 méter hosszú autó fogyasztása nem haladja majd meg a két litert. A generátorokra kötött taposópedálokkal az utasok is besegíthetnek a haladásba és letudhatják menet közben a délutáni szobabiciklizést, a belsőégésű motor meg akkor kapcsol be, amikor szükség van rá. Ja, és közben nem kerül majd többe egy alsó-középkategóriás autónál, szóval kábé hárommillióból elhozható 2012-től.

Mindez olyan jól hangzik, hogy talán nem is igaz. Talán nincs is semmi a lepel alatt, és azért ilyen hosszúak a beszédek, mert abban bíznak, hogy az újságírók bekajálnak, elunják az egészet, aztán hazamennek, és akkor nem kell megmutatni az egymásra pakolt kartondobozokat.

Hit

Egyre bizalmatlanabb lennék, ha nem akadályozna meg a szarkazmusban a fejlesztők tiszta hite az autóban. Az egyik alkotó, Csiszár András például valami olyasmit mond, hogy a mérnökök diploma után nagy álmokkal vágnak neki a hivatásuknak, aztán beleszürkülnek a hétköznapokba, de ez a csapat visszatalált az álmaihoz. Aztán Dr. Emőd István, a Műszaki Egyetem oktatója arról beszél, hogy milyen nagy szükség van az ilyen alkotó szakemberekre, és bár ő próbálja a földön tartani őket, elismeri, hogy az álmodozók vitték előre a világot.

Aztán Magyar Zsolt, a projekt koordinátora és "plexivágó flexmestere" megköszöni mindenkinek a segítséget, és tényleg mindenkire gondol, mert a fejlesztést állami pénzből is támogatták, tehát minden adófizetőnek benne van néhány forintja a Solóban.

Végül Hegedűs Zsolt lép a színpadra, aki Hivessy Gézával együtt alapította és azóta ügyvezeti a céget. Kezében egy sárga Lamborghini Countach-modell, aminek a nevét egyébként úgy kell ejteni, hogy Kuntás, és nagyjából azt jelenti, hogy hűbazmeg.

Hegedűs elmondja, hogy már kiskorában is autótervező akart lenni, főleg, amikor meglátta a Lambót, amibe gyerekként egyből beleszeretett. Most már értem, honnan jöttek a szárnyas ajtók, de a szakember bevallja azt is, hogy egész életében egy tökéletes Countach-modellre vágyott, ami csak pár napja érkezett meg Hong-Kongból, épp most, amikor egy másik modellt akar bemutatni, mondja, majd odafordul az autóhoz.

Elhalkulnak a fények. Miközben a kivetítőn az autóról látunk renderelt képeket és a zene betölti a termet, a hoszteszek lehúzzák a leplet, és előugrik az autó.

Kuntás, ez olyan, mint a képeken.

Felkapcsolják a lámpákat, mindenki a fényképezőgépét nyomkodja, meg rohan az autóhoz. Amit sem megérinteni, amibe sem beszállni nem lehet. Eszembe jut az az elmúlt egy órában ezerszer ismételt tétel, hogy ez a Solo még nem az a Solo, ez még béna, ez egy hihetetlen állatorvosi ló, amin minden hiba megjelenik, ami csak létezik, ezek alapján viszont sokkal rosszabbra számítottam. Mert ez tényleg autószerűen néz ki. Úgy, mint amiből minden racionalitás ellenére egy napon lehet valami.

Pont egy hete jártam Berlinben, ahol szokás szerint meglátogattam az Unter den Lindenen található Peugeot-boltot, ott mindig ki van állítva néhány koncepciómodell, na azoknak sem pontosabbak az illesztéseik, azoknál sem találkozik jobban a kárpit a karosszériával, azok sincsenek jobban megcsinálva.

Tükör nélkül

A forma tetszetős és ideális, cseppforma, amiről ötéves korom óta tudom, hogy unalmas, de a legjobb, ha alacsony légellenállásra törekszünk. Az óriásira és felfelé nyíló ajtókon a belvárosban is könnyű beszállni, persze nem véletlenül nincs ilyen mindegyik Suzukin, nagy szériában se nem olcsó, se nem könnyű megcsinálni.

A visszapillantók helyén apró kamerák vannak, amik az lcd-panelre vetítik a képet, a beltér esztétikus, a taposásra szánt pedálok is jópofák.

Miközben a nagy tömeg az autóban gyönyörködik, én megkeresem a hazai szakembereket, és megpróbálom kifaggatni őket. Névvel egyikőjük sem vállalja a véleményét, de elmondják, hogy a forma tetszik nekik, a koncepció is, csak kételkednek a Solo életképességében. Túl rövid ideig fejlesztették túl kevesen és túl forradalmi ahhoz, hogy a bejelentett túl alacsony áron forgalmazni lehessen.

Nagyjából ugyanazt mondják, amit én is. Sokat nem tennék arra, hogy négy év múlva sorozatgyártásba kerül, dacára annak, hogy tetszik az autó, tetszik az elképzelés, és tetszik a készítők, mérnökök hozzáállása.

Persze tavaly szeptemberben meg arra nem fogadtam volna, hogy valaha elkészül a prototípus. Most meg épp arról írtam egy cikket.

A Solo június 23-ig megtekinthető a Közlekedési Múzeumban.