Előnybe kerülhet az AMD

2008. október 31., péntek 11:38

Jönnek a 32 nanométeres processzorok, de az AMD és az IBM már a 22 nanométernél tart laboratóriumi körülmények között. A csipek egyre olcsóbban és gyorsabbak lesznek, miközben az iparág a technológia végső határait feszegeti.

A gyártástechnológia a processzorbiznisz egyik legfontosabb mutatója. Minél finomabb, minél kisebb a csíkszélesség, annál jobb a gyártónak: 65 nanométer helyett 45 nanométeren készítve a csip olcsóbb lesz, nagyobb teljesítményre, nagyobb órajel elérésére lesz képes. Az Intel és az AMD évtizedek óta vívja ezt a harcot, és utóbbi rendre lemaradt, általában fél-egy generációval, ami azt jelentette, hogy termékei kevésbé voltak versenyképesek, vagy több energiát kellett ölni a dizájn fejlesztésébe.

Miközben az Intel már jó ideje 45 nanométeren gyárt, az AMD csak mostanában kezd el átállni a 65 nanométerről, azt azonban nem lehet biztosan megmondani, hogy a jövőben hogyan alakul ez a versenyszám.

Egy biztos, az Intel jól áll. Egy hónapon belül ismerteti a világgal a 32 nanométeres gyártástechnológiája részleteit, egészen pontosan december 15-én, San Franciscóban. A vállalat vezetői bemutatják majd, hogyan készült a már működőképes SRam memória.

Ilyen tájékoztatóra egyébként többnyire akkor kerül sor, amikor már nincs messze a sorozatgyártás, ami meg is felel a valóságnak: az Intel idén mutatja be a Core 2-eseket leváltó processzorcsaládot, a Core i7-est, ami elődjéhez hasonlóan 45 nanométeren készül majd. De a vállalat útiterve is ez: minden páros évben új családot, minden páratlanban új gyártástechnológiát mutat be, így 2009-ben várhatóan megérkeznek a 32 nanométeren gyártott Core i7-esek.

Bár az AMD az elmúlt időszakban sokszor elkésett, úgy néz ki, hogy most kisebb előnyre tehet szert. A vállalat az IBM-mel közösen dolgozik a csíkszélesség folyamatos csökkentésén, együtt mutatják be rövidesen a világ első működőképes, 22 nanométeren gyártott Sramját. Ugyanakkor arról nincs hír, hogy mikortól lesznek képesek a partnerek ilyen kis méretben gyártani processzorokat, hogy az AMD felépítésének átalakítása milyen hatással lesz a fejlesztésekre és most még az is bizonytalan, hogy a 32 nanométer bevezetésére mikor kerül sor.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!