Miklós
-7 °C
2 °C

Ékszerbe zárt hardver

2004.12.03. 12:02
Gyönyörű forma, lélegzetelállító grafikus felület, elegáns megoldások, ostoba egerek. Leteszteltük az Apple legújabb iMac-jét és megállapítottuk, hogy akkor sem nehéz kezelni, ha világ életünkben csak a Microsoft operációs rendszerét használtuk. Legszívesebben megtartottuk volna.
A cikk elkészültekor már csak órák választanak el attól a pillanattól, amikor a háromnapos tesztelésre kapott iMac-et vissza kell adnom a forgalmazónak, és bevallom őszintén, ez a legkevésbé sem tölt el örömmel. Sőt, kifejezetten sajnálatosnak tartom a dolgot, az utolsó pillanatokban is azon gondolkozom, hogy hogyan tudnék kisasszézni az érthetetlen lelkesedéssel aláírt átvételi elismervény hatálya alól.

Birtokbavétel

#alt# Macintosht életemben először párizsi nagynéném négyszáz négyzetméteres, Champ-Elysées-közeli lakásában láttam, jó tizenöt évvel ezelőtt. És mivel a kedves rokonnak egy kabrió Rolls Royce-a is volt, éles elmével egyből megállapítottam, hogy nem a nyomor hajszolta az Apple karmaiba. Aztán időközben pc-tulajdonos lettem (ezzel összefüggésben: kabrió Rolls-om sincs), de valójában mindig is vágytam arra, hogy megkaparintsak egyet a kaliforniai cég termékei közül. A mostani tesztelés volt az első alkalom, hogy nem csak néztem, dolgoztam is az Apple valamelyik gépével. Nem is akármelyikkel, hanem az otthoni felhasználásra szánt iMac legújabb változatával.

Az Apple mérnökei megint kitettek magukért. Az első színes házas iMac ötletes volt, és óriási sikert aratott, a második, az "állólámpa" eredeti formavilággal sokkolta a közvéleményt, most azonban a tervezőknek sikerült az egész gépet egy lcd monitor méretű dobozba bezsúfolniuk. A kompakt forma nem szokatlan az Apple-től, mondhatni évtizedes hagyomány, de a katódsugárcsöves hőskorszakban mégiscsak több hely volt az alkatrészeknek. Az új gép azonban alig négy centi vastag, a szélesvásznú 17"-os lcd monitoron pedig mindössze tizenegy centivel lóg túl a gép lefelé. Ezt a csíkot a szerkesztőségben sokan túlságosan vastagnak tartották, én ilyenkor mindig a lábamnál elterülő tíz kilós, ormótlan pc-házra mutogattam.

Elegáns dög

#alt# A gép formája megosztotta a szerkesztőséget, szerintem kimondottan szép. Finom, lekerekített vonalak uralják a látványt, ha nem lenne szánalmas, egész nap csak tapogatnám meg simogatnám az iMac-et. A fehér házat sima, átlátszó műanyag védőborítással vonták be a tervezők, kivéve alul, ahol a meleg levegő, meg a hang távozik a gépből. A lyukakat szemérmesen a fenekében rejtegeti a gép, a hátlapon található usb, ethernet, s-video, firewire csatlakozók így nem zavarják a látványt.

A tesztelésre kölcsönkapott iMac lelke egy 1,6 gigahertzes G5 processzor. Ezt pc-re lefordítani meglehetősen nehéz feladat, mindenesetre nagyjából egy 2,6 Ghz-es vagy annak jelölt Intel vagy AMD processzor teljesítményét hozza. A gépbe bezsúfoltak még 768 megabájtnyi DDR ramot, nyolcvan gigabájtos vincsesztert, egy cd-író/dvd-olvasó kombót meg egy 5200-as Nvidia grafikus kártyát. A géphez adnak operációs rendszert, zene-, kép- és filmvágó programot, cd-író szoftvert, filmlejátszót és még sok egyebet.

Az összeszerelés nem okozott problémát, kábel a konnektorba, egér a billentyűzetbe (melyben még így is marad szabad usb kimenet), billentyűzet a gépbe, aztán hadd szóljon! Indítás után hamar bejelentkezett az Apple operációs rendszere, a Mac OS X. A kezelőfelület letisztult, elegáns, az ikonok a képernyő alján helyezkednek el, egymás mellett egy sorban. Itt éri az egyik első meglepő élmény az embert: ahogy ráhúzzuk egerünket valamelyik ikonra, annak mérete szaggatásmentesen négyszeresére nő, és kissé magával húzza a mellette elhelyezkedő közvetlen szomszédjait is. Ennek hasznosságáról lehet vitatkozni, viszont kétségkívül látványos extra.

Átállás #alt#

Az operációs rendszer használata pc-sek számára némi megszokást igényel. Először is az egérnek első ránézésre nincs gombja. Persze gomb van, sőt az egész egy nagy gomb, és itt főleg az eggyel van a probléma. Nincs ugyanis jobb egérgomb. Se görgő. Persze utólag vásárolhatunk két, sőt, akár háromgombos egeret is a géphez, meg persze görgőset akár, de alapból csak a cégalapító Steve Jobs dizájnfetisizmusának áldozatul esett egygombost adja az Apple.

Persze az ember egy idő után kinyomozza, hogy a ctrl lenyomásával helyettesíthető a második egér gomb, ahogy szépen-lassan felfogja azt is, hogy az éppen aktuális ablak menüsora nem az alkalmazás, hanem a képernyő tetején keresendő. Meg kell szokni, hogy a billentyűkombinációk is különböznek (például ctrl+c helyett alma+c a másolás kombinációja), erre viszont pár órás használat után átáll az ember.

Működés közben kimondottan kellemes társ a Mac OS X. A Unix alapú szoftver meglehetősen stabil, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az első indítás után szinte azonnal sikerült kifagyasztanunk a rendszert. Aztán halált megvető bátorsággal rögtön másodikra is lerohasztottuk a Mac OS-t, ez a gond viszont csak egy játék elindításakor jelentkezett, máskülönben nem volt semmi probléma. Ugyanakkor elképesztő kényelmi szolgáltatások állnak a felhasználók rendelkezésére.

Effektek

#alt# Ha egyszerre több ablakot futtatunk, az egeret a jobb alsó sarokba húzva a program összenyomja és egymás mellé helyezi azokat. Ilyenkor az összes futó alkalmazás lekicsinyített, real-time képe látható, hogy aztán egy laza mozdulattal rábökhessünk arra az ablakra, melyet éppen keresünk. Ekkor az ablakok visszanőnek eredeti méretükre, legfelülre az kerül, melyet kiválasztottunk. Teszi mindezt olyan sebességgel és természetességgel a gép, mintha semmi számolást nem igényelne a művelet.

Pc-n sokszor attól belassul a gép, ha egy sima alt+tabbal ablakot váltunk, ilyenkor töltöget, szaggat, gondolkozik, itt minden úgy történik, mintha mechanikusan működne: természetesen. Köszönhető mindez annak, hogy az egész műveletbe besegít a videokártya, a komolyabb 3D-s műveletekre tervezett Geforce 5200-asnak ez csak ujjgyakorlat.

Ha a bal alsó sarokra húzzuk az egeret, az OS X szépen kihúzza az összes ablakot a deskoptról, jobb felső sarokra elindul a képernyővédő, ha pedig leküldjük a futó ablakot a menüsorra, az nem lepattan, hanem - mintha egy örvény kapná el - lefolyik a képernyőről. Parasztvakítás? Lehet, viszont jól esik.

#alt# Kibékíthetetlen ellentétek

Szoftverek tekintetében nem könnyű a Mac helyzete. Mivel a világ személyi számítógépeinek legnagyobb részén Windows fut, elsősorban ezekre fejlesztenek a programozók. Természetesen a komoly alkalmazások elkészülnek Mac OS alá is, sőt, egyfajta digitális Rómeó és Júlia történetként még Microsoft Office-t is telepíthetünk, játékra azonban nem különösebben alkalmas az Apple gépe. Bár a hardver elegendő lenne, vagy nem készült el kedvencünk Mac-re, vagy pár esettől eltekintve gyenge a fordítás.

Leteszteltük a Medal of Honorral az iMac-et. Amikor felállítottunk minden effektet a maximumra, 1024*768-as felbontásban erősen szaggatott a játék. Összehasonlításul: egy fele ilyen erős processzorral szerelt pc-n, másfél generációval korábbi videokártyával és harmadennyi memóriával tökéletesen futott ugyanez a szoftver. Arra az esetre, ha Mac-re nem jelent meg kedvenc játékunk van megoldás is: emulátorral elhitetjük a programmal hogy pc-n fut, ez azonban zabálja az erőforrásokat, ami még lassabb játékmenetet sejtet.

Persze Mac-et nem is azért vesz az ember, hogy dühöngő húscafatokat üldözve széttrancsírozza ellenfeleit. Ahogy azt a techrovat egyik kiválósága megállapította, ez egy olyan gép, amely mellé csak jófajta borral ül le az ember, és elmerül a nyugodt, elegáns, kellemes környezetben.

Nekem kell

Természetesen nem hibátlan gép az iMac. A kétgombos egér nagyon hiányzik, játékra csak korlátozottan alkalmas, néha pedig hangosan zúg, ami nyílván nem tűnne fel, ha nem lenne a monitorral együtt az orrunk előtt az egész gép. De akkor is. Igazi egyéniség az iMac, kezelése könnyű és szórakoztató, a billentyűzet finom és csöndes, az egér kényelmes, a monitor képe tűéles, a forma elegáns. Nálunk az alapváltozat 256 megabájt memóriával háromszázhetvenezer forintba kerül, ami elsőre soknak tűnik (főleg az amerikai 1300 dolláros, tehát kétszáznegyvenezer forintos eredeti árához képest).

A Mac árát viszont óriási hiba lenne a kereskedésekben összetákolható pc-kkel összemérni. Sokkal inkább valamiféle márkás pc-vel. Ha pedig levonjuk a monitor nagyjából százhúszezres értékét, kétszázötvenezer marad a gépre. Ennél alig valamennyivel olcsóbb az IBM alapgépe, amely teljesítményben semmiképp sem körözi le az iMac-et, és akkor még egy szót sem ejtettünk a dizájnról. Azt hiszem, elkezdek gyűjteni rá. Vagy egyszerűen vissza sem adom.