Mária
-7 °C
3 °C

Generációváltás az Intelnél

2002.01.10. 16:27
Az új generációs, 2,2 GHz órajelű Pentium 4 áramkörei 0,13 mikronos technológiával készülnek, alumínium helyett rézből. A processzorgyár ezzel egyidőben a korábbi 200 milliméterről 300 milliméterre növeli az általa előállított szilíciumkorongokat, amelyekből így ötször annyi chip gyártható.
Az Intel fejlesztési stratégiája szerint minden egyes újabb (kb. kétévenként megjelenő) tranzisztorgeneráció átlagosan 30%-os méret- és 50%-os költségcsökkenést, 100%-os, szilíciumlapkára jutó tranzisztorszám-növekedést, 30%-ot meghaladó processzorteljesítmény-javulást, és akár 15%-nál is nagyobb fogyasztásmérséklődést eredményez.

Az emberi hajszál átmérőjének ezrede

Az új generációs lapka
Az új Pentium 4 processzor az Intel réz-összeköttetéseket alkalmazó 0,13 mikronos feldolgozási eljárására épül. E technológia révén az Intel képes volt megnövelni a processzorlapkán elhelyezett memóriát (az ún. L2 gyorsítótár kapacitását), ugyanakkor pedig több mint 30 százalékkal csökkentette a processzor méretét. A 0,13 mikronos eljárás olyan apró áramkörök előállítását teszi lehetővé, hogy a gyártás során akár 55 millió tranzisztor is felvihető egyetlen lapkára. Az egyes "huzalok" az emberi hajszál ezredrészével megegyező vastagságúak. Az új processzor 55 millió darab, egyenként 60 nanométer (0,06 mikron) nagyságú tranzisztort tartalmaz, amelyek több mint három kilométer hosszúságú, rendkívül finom rézvezetéken keresztül kapcsolódnak össze egymással.

Nagyobb szilíciumtorta

Bár a gyárak többsége még 200 mm-es szilíciumszeletekből készíti lapkáit, már megkezdődött az átállás a 300 mm-es (átmérőjét tekintve kb. 30,5 cm-es) méretre. A szeletek nagysága főként a számítógépes lapkák rendelkezésre állásának emelése és gyártási költségeinek csökkentése szempontjából bír nagy jelentőséggel. A nagyobb szeletek több mint kétszer akkora felülettel rendelkeznek, mint a félvezetőgyártásban jelenleg elterjedt 200 mm-es (átmérőjüket tekintve kb. 20,3 cm-es) társaik.

Ez a fejlődés a teljes szilíciumfelület méretére nézve 225 százalékos növekedést eredményez, és szeletenként mintegy 240 százalékkal nagyobb területet biztosít a számítógépes lapkák elhelyezésére. A nagyobb méret mérsékli az egy lapkára eső előállítási költséget, erőforrásigényt és hulladékmennyiséget. A 300 mm-es szeletek feldolgozása termékegységre vetítve 40%-kal kevesebb energiát és vizet igényel, mint 200 mm-es elődeiké.

DDR-támogatás

Az Intel arról is beszámolt, hogy Intel 845 lapkakészlete mostantól a DDR-memóriát (double data rate) is támogatja. Az SDRAM memóriát a 845 lapkakészlet már 2001. augusztusi bevezetése óta támogatja.

Az 512 KB-os L2 gyorsítótárral ellátott, 2,2 GHz-es Pentium 4 processzor - ezres egységtételre vetítve - 562 USA dolláros áron már jelenleg is megrendelhető. Az 512 KB-os L2 gyorsítótárral ellátott, 2,0 GHz-es "A" Pentium 4 processzor ára - ugyancsak ezer darabra vetítve - 364 dollár. (Az "A" arra utal, hogy a termék a 0,13 mikronos technológiával készült.) A 2,2 GHz-es Pentium 4 processzorra épülő rendszerek már megrendelhetők a világ vezető számítógépgyártóitól.

Fej-fej mellett az AMD és az Intel
Az AMD bemutatta Athlon XP 2000+ processzorát, amely 1,67GHz-es órajellel veszi fel a versenyt az Intel 2 és 2,2GHz-es "Northwood" Pentium 4-es processzoraival. A Compaq a premier napjára időzítve jelent meg az új AMD-chipre épülő konfigurációival, a Presario 8000 sorozat 1500 dollártól indít, míg a Hewlett-Packard a közeljövőben jelenik meg Athlon XP 2000+ gépével. Teszteredmények szerint az AMD chipje bár alacsonyabb órajelen működik, teljesítményben hasonló eredményeket mutat, mint az Intel leggyorsabb processzora. Az Athlon XP 2000+ ára 339 dollár.