A fényképezőgép-, illetve kameragyártásáról ismert társaság árbevétele 3,36 milliárd dollárra rúgott, ami csaknem 9 százalékos visszaesést jelent éves alapon. A piac érzékenyen reagált a meglepően rossz negyedéves számokra: a Kodak részvényárfolyama 14 százalékot esett a bejelentés után. A veszteség nagy része, csaknem 250 millió dollár a társaság átszervezésének költségeiből adódik. A vállalat 2003-ban négyéves, összesen 3,4 milliárd dollárba kerülő átszervezési programba kezdett, aminek keretében 27 ezer alkalmazottat bocsátanak el.
Szakértők szerint a bajok forrása az, hogy a 127 éve George Eastman által alapított cég csak döcögősen tud áttérni a hagyományosról a digitális technológiára, és nehézkesen alkalmazkodik az új kihívásokhoz. Ezt a problémát a vállalatnál is érzékelték, ugyanis a negyedéves számok közzétételekor azt is bejelentették, hogy kiszervezik a digitális fényképezőgépek gyártását.
George Eastman egy 118 éves kamera társaságában
Kodak márkájú digitális kamerákkal a jövőben is találkozhatunk majd, az értékesítés ugyanis nem szűnik meg, de a gyártással a következőkben a Flextronics International Ltd. foglalkozik majd, amely 550 Kodak-alkalmazottat is átvesz. A Kodak korábban elsősorban a hagyományos filmek értékesítéséből élt, de itt is egyre nagyobb az eladások és a nyereség visszaesése, ami elsősorban a filmekhez használt ezüst árának emelkedésével magyarázható.