Mária
-7 °C
3 °C

Lékó: A gép nem érheti el a nagymesterek kreativitását

2002.10.21. 18:06
Lékó Péter sakkangymester szerint szakmailag nehezen értékelhető a döntetlenre végződött Vlagyimir Kramnyik-Deep Fritz párosmérkőzés, de annyit meg lehet állapítani, hogy az orosz világbajnok nem játszott túl jól.
- Kramnyik idén szinte csak a számítógép elleni mérkőzésre készült, ami érthető, mert egy ilyen találkozón egészen másfajta stratégiára van szükség, mint amikor az éljátékosok egymás ellen ülnek asztalhoz - mondta az MTI-nek Lékó.

A gép nem fárad

Lékó Péter
- A komputer jól számol és nagyon gyors a processzora, de az állásokat nem tudja úgy értékelni, mint egy nagymester. Amikor már 3-1-re vezetett Kramnyik, akkor kicsit könnyelműsködött és a gép ezt azonnal kihasználta. Az utolsó két parti szinte érdektelen volt, mert egyik fél sem kockáztatott. Látszott, hogy Kramnyik sokkal többet tud a sakkról, de egy ilyen párosmérkőzésen a fáradtság is fontos tényező, a Deep Fritz viszont folyamatosan tudja ugyanazt a színvonalat produkálni.

A bahreini, egymillió dollár összdíjazású találkozó 4-4-es döntetlennel zárult, s Kramnyik 800 ezer dollárral gazdagodott. Mint ismert, a magyar nagymester júliusi dortmundi tornagyőzelmével megszerezte a jogot, hogy Kramnyik kihívója legyen jövőre a világelsőségért.

Nevetséges és középszerű

Ma már minden sakkozó használ a felkészüléshez számítógépet, de Lékó úgy vélte: egy komputer soha nem lesz képes a nagymesterek kreativitását megtanulni.

- A gép rendkívül hasznos a játszmák tárolásához, sokat segít az elemzésnél ellenőrizni az elképzeléseket. De amikor például komputerek játszanak egymás ellen, abból szinte minden ötlet hiányzik, csak nevetni lehet néha, hogy milyen lépéseket produkálnak. Volt rá példa, hogy egy számítógép is indult nagymester-tornán, de csak a középmezőnyben végzett.

Kramnyik pihen, Kaszparov Junior ellen készül

Kramnyik nem szerepel a szombaton kezdődő bledi sakkolimpián, Lékó viszont a magyar válogatott első táblása lesz.

- Egyrészt egy ilyen fárasztó mérkőzéssorozatot követően nem is lehet rövid időn belül újra nagyon magas színvonalon játszani, másrészt Kramnyiknak időre van szüksége, hogy ismét stratégiát váltson és visszaálljon az emberek közötti partikra. - magyarázta leendő ellenfele döntését Lékó.

Hamarosan újabb ember-gép összecsapásra kerül sor: decemberben a FIDE-világranglistát vezető Garri Kaszparov a Deep Junior elnevezésű komputerrel játszik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!