Jellemző, hogy a Thinkpadekkel kapcsolatos a legtöbb hihetetlen laptopsztori. Miközben a MacBook Airről olyan pletykák terjednek, hogy véletlenül kidobták őket a napi újságokkal együtt, vagy hogy bombának nézik a vámvizsgálatnál, addig a Thinkpadet mindig megnyomorítják. Ezek a gépek megégnek, eltűnnek, megtámadja őket a lavina, majd a medve, véletlenül átmennek rajtuk autóval, és bár a szerencsétlenségek után úgy néznek ki, mint amik megégtek, eltűntek, amiket megtámadott egy lavina, majd egy medve, aztán véletlenül átmentek rajtuk autóval, működőképesek maradnak. A Thinkpad a laptopok legkeményebb kasztja, ha egy hordozható gép lesz az emberiséget elpusztító robothadsereg agya, akkor azon biztosan rajta lesz a jól ismert piros pötty (ami hivatalosan persze magenta).

Régi ismerős

A sztori immár 15 éves, akkor mutatkozott be a legelső ThinkPad. Az eredeti gép tömzsibb, lassabb volt a maiaknál, viszont ha valaki egy gödörben töltötte az elmúlt két évtizedet, biztos nem tudná megkülönböztetni a régi laptopot, meg ezt itt, az ölemben, az X300-ast.

Az új gép már megjelenése előtt legenda lett, mert minden elérhető csúcstechnikát beleépítettek. Processzora ugyanaz a kevesebb helyet foglaló Core 2-es, mint amit a MacBook Airbe is beleraktak, merevlemez helyett memóriaalapú-háttértároló, ssd került bele, de van neki ujjlenyomat-olvasója, beépített webkamerája, normális méretű kijelzője és billentyűzete, mégis pehelykönnyű: alig 1,3 kiló. Ennek ellenére ugyanolyan masszív, mint elődei, köszönhetően az új szén- és üvegszálas keretnek.

Mivel két emblematikus gépről van szó, nagyjából ugyanannak a piacnak szólnak, egyszerre jöttek ki, és mert annyira mások, adta magát, hogy az X300-ast a MacBook Airrel hasonlítsuk össze.

Terminátorok

Kezdjük az egészet a külsővel. Az X300-as úgy fest, mint az első Thinkpad, a forma 15 éve változatlan. A dizájn az amerikai Tom Hardynak, az olaszoknál dolgozó Richard Sappernek, valamint Jamazaki Kazuhikónak köszönhető. A múzsa a japán sokado bento volt, ez egy fekete bélésű doboz, főleg ételt tartanak benne, az IBM azonban processzorokat meg hasonlókat pakolt bele. Az X300-as nem hagyományos értelemben vonzó, inkább ahogy Schwarzenegger, miután gépágyúval félig lelőtték a fejéről a bőrt. Az ipari dizájn csúcsa.

Az Air a Lenovóhoz képest egy kis ékszer, sőt, mimetikus polialoid, T1000-es, folyékony fém, könnyebb is beleszeretni, viszont egyáltalán nem olyan biztos, hogy hosszú távú lesz a kapcsolat. Persze az alumíniumház is masszívságot sejtet.

Ha tovább kutatunk, kiderül, hogy a Lenovónak sikerült az, ami az Apple-nek nem: az ugyanakkora, ugyanolyan nehéz és nagyjából ugyanolyan erős gépbe belefért három usb (az egy helyett), a monitor-, és az ethernetkimenet, valamit - és most jön a csoda - a dvd-író. Pontosabban nem is az optikai meghajtó okoz örömet, kell a fenének egy hordozható gépbe a dvd, viszont szerencsére az eszköz kiszerelhető, ami a világ legjobb alkatrészével pótolható: egy második akkumulátorral. Ezzel már nyolc órára ugrik az X300-as üzemideje (alapból is közel négy órát bír), ami óriási lépés afelé, hogy valóban mobilok legyenek a laptopok.

A legjobb, hogy a pótakksival is csak 1,5 kiló fölé nő a Thinkpad súlya, viszont sajnos külön kell megvenni a második telepet. Az Air egyébként nagyjából annyit bír, mint az X300-as alapból, csak egészen máshogy: a kínai gép hatcellás, 44 wattórás akkuval érkezik, viszont tesztünk szerint teljes terhelés esetén 60 wattot fogyaszt. Ezzel szemben az Air csak 37 wattórás telepet kapott, de 42 wattnál sosem kér többet. Persze a júzer szemszögéből tökmindegy, hogyan éri el a gép a négy-öt órás üzemidőt, viszont azt jobb szem előtt tartani, hogy a Lenovo alapból csak háromcellás akkuval adja az X300-ast, az Airt viszont nem lehet bővíteni.

Nyomogatni jobb

Mindkét gép kijelzője 13,3 colos LED-háttérvilágítású, de egészen másmilyenek: az Air fényereje nagyjából húsz-harminc százalékkal nagyobb, az X300-asnak meg 1440x900-as a felbontása, szemben a konkurens 1280x800-ával. Ráadásul az Air monitorát csak annyira lehet megdönteni, hogy épp lehetővé váljon a kényelmes munka, a Lenovót viszont teljesen kinyithatjuk, ilyenkor a monitor párhuzamos a géppel.

A Lenovó billentyűzete valami egészen remek, jobban esik vele a gépelés, mint az asztali gépemmel, a világ laptopgyártói zarándokoljanak el szépen Kínába, és képezzék tovább magukat. Az Air ehhez képest inkább szép billentyűzetet ad, amivel persze kellemes a gépelés, de az élmény sehol nincs a Thinkpad finoman lesüllyedő gombjaihoz képest. Sötétedés után aztán megváltoznak az erőviszonyok: ugyan az X300-as monitorkeretébe épített lámpa ügyesen megvilágítja a billentyűzetet, az Airnél viszont maguk a gombok világítanak, ami sokkal 2008-asabb megoldás.

A rokkantegér szempontjából is jobban áll az Air: a Thinkpaden rajta van a tapipad meg a pöcökegér is, éppen ezért egyik sincs rajta igazán. A tapipad ugyanis túlságosan kicsi lett a pöcökegér gombjai miatt, sokkal jobb lenne, ha a vásárló dönthetne, hogy melyiket kéri, viszont akkor tényleg csak azt kapja meg. Az X300-ashoz képest az Air egy óriási tepsit ad, amivel ráadásul mindenféle varázsmutatványt lehet végezni, például az ujjak távolításával növelni a képeket, vagy két ujjal elfordítani azokat. Igazán csajozós mutatványok lehetnének ezek, ha a csajok tapipadokra buknának.

A hangszóró minőségét tekintve visszavág a Lenovo, mintha másfél kategóriával nagyobb lenne, úgy szól az X300-as, míg az Airbe csak valami szükségmembrán jutott: a magasak jók, de mélyek nincsenek.

Ugyanaz az anya

A hardver nagyjából ugyanaz, mindegyik gépben X3100-as grafikus vezérlő van, ami nem különösebben erős, sőt, kimondottan alsókategóriás, de sokkal jobb, mint elődje, a GMA 950-es: böngészéshez, egyszerűbb játékokhoz elég. Memóriából mindkettőben 2 gigabájt van, a processzor meg Core 2-es, igaz, különböző az órajelük. A Lenovo a kategóriában szokásos 1,2 gigahertzes modellt építette be, míg az Apple szokatlanul erős, 1,6 és 1,8 gigahertzes csipekkel adja az Airt. Nagyon jó pont, hogy a Lenovót lehet beépített hsdpa-kártyával is rendelni, csak bele kell rakni a gépbe a SIM-et, aztán már jöhet is a villámgyors (haha) mobilnet. Az Airrel csak külső usb-eszközzel lehet rákapcsolódni a mobilnetre, viszont akkor már le is foglaltuk az egyetlen bemenetet. Vagy használhatunk 3G-s telefont modemként bluetoothon keresztül, akkor meg a bluetooth 3 megabites adatátviteli sebessége lehet kevés a 7,2 megabites (haha) belvárosi övezetekben.

Az optikai meghajtóról, meg annak hiányáról már beszéltünk, az elsődleges adattárolóról még nem, pedig az a nem mindegy. Az Airben hagyományos, 80 gigabájtos merevlemez van, a lassabb, 4200-as fordulatszámú modell, és csak ezerdolláros felárért lehet ssd-vel, memóriaalapú háttértárral rendelni. Külföldi lapok már összehasonlították a két adattárolót, és kiderült, hogy az új meghajtóval lényegesen rövidebb a töltési idő. Az Air összteljesítménye persze alig változik, és amint munkára kerül a sor, eltűnik az ssd előnye, másoláskor, programok indításakor, kitömörítéskor azonban 20-30 százalékkal is csökkenhet a várakozási idő.

Na most ez az, amit az X300-as alapból tud, ebből a gépből ugyanis nincs merevlemezes verzió, csak ssd-s. Ami jelenti persze azt is, hogy 64 gigabájtosnál nagyobb háttértárolóval nem lehet rendelni a gépet (az Intel azt ígéri, nemsokára lesz 160-as is), meg persze az alapmodell is drága (az Intel azt ígéri, nemsokára negyedennyibe kerül a meghajtó), de legalább nem feláras extra a fürgeség. A merevlemezes gépekhez képest másodpercekben is mérhető előnyről beszélünk, de ennél sokkal fontosabb a gördülékenység, amit folyamatosan érzünk. A gép elindulása sem tart órákig, a programoké csak egy pillanatba telik, ssd-vel már majdnem olyan akadálymentesnek tűnik a vistás laptopon a munka, amilyen a Mac OS X-es gépen merevlemezzel.

Ha nemcsak az érzetet, hanem a számokat is megnézzük, kiderül, hogy a Lenovo összehasonlíthatatlanul gyorsabb. Mindkét gépen ugyanazt az 1,3 gigabájtos, 180 fotóval és 224 mp3-mal terhelt könyvtárat másoltuk. Az X300-asnak csak 39 másodpercbe telt a művelet, míg az Air merevlemeze 101 másodpercig dolgozott.

És ha más stopper meg benchmark: a Cinebench tesztje 2251 pontot adott a Lenovo processzorának és 428 pontot a grafikus magnak, míg az Air 2665-ös és 1643-as pontszámmal végzett. Az Apple gépe tehát valamivel gyorsabb, bár a grafikus mag közti különbséget nem igazán értjük.

Döntés

Ha abban a kényelmes helyzetben lennék, hogy félmillió forintért kellene laptopot vennem, mindkét gépet megfontolnám. Mert nem a 17 colos modellek a kategória királyai, hanem ezek az apró, könnyű, hordozható modellek. Az Air nem annyival használhatatlanabb, mint amilyennek elsőre gondoltam, erősebb processzorával, jobb kijelzőjével, praktikus finomságaival és a Mac OS X-szel reális alternatívája lehet az X300-nak. A Lenovo viszont remek gépet csinált, aki ragaszkodik a Windowshoz (és a többség ilyen) csodálatos laptopot kap a fekete dög személyében: mobilitás, finom billentyűzet, rakás kimenet, villámgyors adattároló.

Ha figyelembe vesszük az árat is, az Air felé billen a mérleg nyelve, hiszen az Apple laptopja már 455 ezer forinttól elvihető, míg az X300-as kábé 630 ezer forintba kerül. Persze ha az Airt is ssd-vel kérjük, már ugyanannyiba kerül a két gép, de elvész az X300-as előnyeinek egy része.

A Thinkpad X300-ast a Lenovótól, a MacBook Airt az XMS-től kaptuk tesztelésre.