Az AMD legfrissebb útiterve szerint a Shanghai kódnéven emlegetett, továbbfejlesztett K10 architektúrára épülő csipet 2009 januárjától nagy mennyiségben tudja leszállítani a gyár, írta meg a Prohardver. Pat Patla, az AMD szerver és munkaállomás üzletágának menedzsere azonban jelezte, hogy már 2008 negyedik negyedévében teljesíteni tudják a nagyobb partnerek Shanghai magos processzorra vonatkozó megrendeléseit.
Az új csip négymagos rendszer lesz, melyet már az új, 45 nanométeres SOI eljárással gyártanak. Az AMD eddig 65 nanométeren készítette a processzorokat, ami komoly versenyhátrányt jelentett az Intel 45 nanométerével szemben, hiszen az elavultabb gyártástechnológia jóval magasabb előállítási árral jár, mert az adott szilíciumszeletből kevesebb magot lehet kivágni nagyobb méret mellett. A gyártástechnológia finomítása jó hatással lehet az AMD processzorok teljesítményére is, így a Shanghai fontos lépés a vállalat életében.
Az 1207 tűs Socket F foglalatba illeszkedő processzor kisebb architekturális változtatásokon is átesett, növelték az egy órajel alatt végrehajtható műveletek számát. Emellett kommunikációra koherens HyperTransport 3.0 linket fog használni, és 6 megabájtos harmadszintű gyorsítótára lesz. Az előzetes tesztek szerint az új mag átlagosan 15-20 százalékkal gyorsabb az azonos órajelen futó Barcelona modelleknél. A megjelenő csipek órajele várhatóan 2,3 gigahertztől 2,8 gigahertzig skálázódik majd, míg az átlagos fogyasztásuk 55 és 105 watt között alakul.