További Hardver cikkek
Az iMac az Apple asztali zászlóshajója, a Mac mini túlságosan butus egy komoly felhasználónak, a Mac Pro meg nagy, drága, izé. Az igazi Mac-felhasználó iMacet vesz már a gépcsalád 1998-as bemutatkozása óta, megvolt neki a színes kis katódsugárcsöves, 2002-ben beszerezte a talán legszebb bólogatós lámpát, aztán 2004 végén megvette a végtelenül letisztult, mostanáig gyártott modellt. A lapos forma három éven keresztül gyakorlatilag változatlan maradt, itt-ott kicsit keskenyebb lett, kamera is került bele, de a legtöbb vásárló nem látott különbséget a három évvel ezelőtt megjelent géphez képest. Belül persze óriási változáson ment át az iMac, de ideje volt az új generáció érzekésének, amit ezen a héten be is mutatott az Apple.
Új külső
Alig telt el pár nap, máris kipróbáltuk a gépet. Magyarországra hivatalosan még nem érkezett meg, de Handrás viszont szerzett egyet valahonnan, méghozzá a középső modellt, a 20 colost. Ebben 2,4 gigahertzes Core 2-es processzor van, 320 gigabájtos a merevlemeze, és Ati Radeon HD 2600-as a grafikus vezérlője. Alapból egy gigabájt memória van benne, amit Handrás négyig bővített, mert megtehette: az előző generációba csak három fért.
A gép stílusváltásán lehet épp vitatkozni, csak nem érdemes.
Kinek ez tetszik jobban, kinek a régi. Én nem tudnék dönteni, mert amíg az iPod
nano sorozatnál szerintem egyértelműen szebb volt az első generáció, itt már
kétségeim vannak. A gyönyörű fehér design annyira minimalista volt, hogy abból
már nem lehetett elvenni, maximum hozzá tudtak tenni. Az alumínium borítás
mindenképp pofás, a fekete felületek is mutatósak, de ezekkel együtt már komplikáltabb
képet mutat az új iMac, mint a régi, csorbult a minimalizmus. Ellentmondásnak
hangzik, de mégis: nem mondanám, hogy csúnyább az új gép, de a korábbi modell talán
szebb volt.
A forma viszont alig változott, nem is nagyon volt merre: persze vékonyabb lett
pár centivel a gép, a kijelző alatti sáv is keskenyebb lett (bár ez csak optikai tuning a fekete csíkkal), így kevésbé tűnik
esetlennek az összkép. A kijelző formája viszont olyan, amilyen, széles,
16:10-es, így eleve meghatározza az iMac formáját, ennél csak akkor lehetne
kisebb a gép, ha az lcd-panelt leszámítva az összes alkatrészét átraknák az
ötödik dimenzióba, hogy ne foglalja a helyet ebben a háromban.
Új a billentyűzet is, megdöbbentően jól néz ki, de rövid pötyögés után kiderül, hogy nincs meg benne a régi finomsága, a billentyűk rövidebb utat járnak be, az írás kopogósabb, keményebb lett. A részegység minősége viszont remek, nem mocorog, nem nyikorog, a gombok stabilan a helyükön vannak. Aki viszont sokat gépel, annak érdemes beszereznie a régi billentyűzetet, mert a mostani olyan, mint a MacBooké, amivel újságíróként is együtt tudok élni, de amit az ember elnéz egy laptopnak, azt nehezebben fogadja el egy asztali géptől. Mivel egy Apple-termékről van szó, az újat úgyis sikerre viszi majd a formája, még ha nem is kényelmesebb, mint a korábbi. Egy szempontból viszont sokkal jobb a lapos billentyűzet: 2.0-ás usb került bele, így nem kell a gép hátuljába kotorásznunk, ha sok képet akarunk átmásolni, vagy iPodot akarunk tölteni, elég rádugni a perifériára az eszközt. Jó, hogy sok új funkciógomb is került a billentyűzetre, így most már könnyebben hozható elő a dashboard, vagy az exposé.
Minőségi mutánsok
Az iSight beépített kamera minősége egyértelműen jobb, mint a korábbi
modellnél, mondjuk ez nem feltétlenül számit csetelés közben, mert a
sávszélesség miatt többnyire amúgy sem maximális felbontáson tolja a rendszer
az adatot. De nagyon jól jön a minőség Photo Booth alatt, ez a program
mindenféle torzítást rak rá az ember arcára, aki benne ragadt a gyerekkorban,
órákat képes elszórakozni azzal, hogy furcsa mutánsokat varázsol magából, mostantól
még jobb minőségben. Jobb lett a hang is, az előző iMac is egész élvezhető volt, az újban viszont sokkal több a basszus. Feltéve, hogy a hangszórókról beszélünk, mert a gép maga szinte néma, teljes terhelés mellett is csak csöndesen duruzsol.
Az új monitor fényereje sokkal jobb, mint a korábbié, kontrasztban is erősebb,
de ez csak akkor derül ki, ha egymás mellé rakjuk őket. Tanulság: akinek régi
iMacje van, ne hasonlítsa össze az újjal, és boldog lesz az élete. A felület
viszont sokkal csillogósabb az új modellen, irodai gépnek ezért nem feltétlenül
ajánlanám, mert egy neoncsík a kijelzőn sokat tud rontani a felhasználói élményen.
Otthoni körülmények között kevés a neonhoz hasonló abnormális fényforrás, ilyenkor jobban számít a plusz fényerő, kontraszt, úgyhogy a többség örülhet az új kijelzőnek. Meg persze a méretnek, mostantól ugyanis 20 colos készüléket kapunk a 17 colos áráért, ami nagyjából 80 ezer forintos árcsökkenést jelent. Ráadásul az új alapgépbe Ati Radeon 2400-as került az X1600-as helyére. Az új grafikus mag fejlettebb, mert képes kezelni a DirectX 10-et is, aminek persze csak windowsos környezetben van jelentősége, a gpu teljesítménye viszont nem feltétlenül nagyobb az elődénél. (A grafikonokon a 2006-os gép 2,16 gigahertzes processzora és X1600-asa száll szembe az új 2,4 gigahertzes Core 2-esével és X2600-as Radeonjával).
A másik három konfigurációba (így a teszteltbe is) már
2600-as Radeon került, ami valamivel erősebb az X1600-nál, de a tesztek szerint
ez sem a legjobban sikerült grafikus csip. A 8-as Geforce-ok általában sokkal
erőteljesebbek, ezért is lepődtünk meg, hogy a tesztünk szerint az iMac
grafikus képességei jobbak, mint MacBook Pro 8600-as Geforce-áé, sőt, a Handrás
Mac Prójában őrjöngő X1900XT-t is lenyomta a gép. Nem sokkal, de jobb eredményt
ért el a Cinebench OpenGL-tesztjében az új modell a másik kettőnél, mondjuk
játékgépnek így sem ajánlanám az iMacet
Az új alapmodell nagyjából 320 ezer forintba kerül majd, ezért kap egy remek 20 colos monitort, elfogadható processzort, használható méretű merevlemezt, modern grafikus gyorsítót, egy rakás ingyenszoftvert, meg kilenc kiló stílust a vásárló. Nem olcsó, de ha ismert gyártótól, például a Delltől vásárol az ember, szinte csak hagyományos asztali gépet kap ennyiért. Az meg tele van kábelekkel, meg zúgó gépházzal.