Az Orange jelentése szerint a francia iPhone-ok húsz százaléka kártyafüggetlen. A pontos darabszámról ellentmondó információk jelentek meg (a BBC és a Reuters 30 ezret, a Gizmodo 60 ezret ír az első öt napra), az arányszám viszont állandó, a lapok arról írnak, hogy minden ötödik telefon szabad. Az Orange azt is nyilvánosságra hozta, hogy a vásárlók fele új ügyfél a társaságnál, ami igazolja, hogy jó üzletet kötöttek az Apple-lel, akármennyire is sok pénz kér a kaliforniai cég partnereitől.
Mindenhol fogy
Az iPhonok november 29-én kerültek a francia boltokba, és azt már jó előre sejteni lehetett, hogy nemcsak az Orange hálózatában lesz használható a mobil. Sokáig úgy tűnt, Franciaországban lesz az áttörés, de egy bírósági döntés miatt Németországban is hozzá lehetett jutni kártyafüggetlenül az Apple telefonjához, igaz, elképesztő, 1000 eurós áron. Az Orange viszont sokkal olcsóbban, 750 euróért kezdte el árulni a modellt, ami még így is lényegesen többe kerül, mint a 400 dolláros korlátozott készülék. Ez az arány viszont már inkább megfelel az iparági szokásoknak, csak az volt kérdés, hogy mennyien választják majd a drágább függetlenséget.
Az előjelek bíztatók voltak: Németországban például óriási mennyiségben fogytak az 1000 eurós készülék. Konkurens mobilszolgáltatók felajánlották, hogy visszaadnak a vásárlóknak 600 eurót, amennyiben megveszik az iPhone-t függetlenül az T-Mobile-tól, majd elkötelezik magukat mellettük pár évre. De volt, aki ennél is tovább ment, egyes szolgáltatók szétküldték alkalmazottaikat, hogy vásárolják fel a T-Mobile független telefonjait, hogy aztán saját hálózatukhoz szabva kedvezményes áron adhassák azt tovább.
Francia számok már vannak, a német T-Mobile nem hozott nyilvánosságra eladási adatokat, de az látszik, hogy Európában nem váltott ki akkora hisztériát a telefon, mint odahaza. Az Egyesült Államokban 270 ezer telefont vettek az első harminc órában, a június végén piacra került modellből szeptember 10-én vették meg az egymilliomodik iPhone-t. A vásárlás üteme azóta sem lassult, október 22-én már arról számolt be az Apple, hogy megközelítették az 1,4 milliós darabszámot, és azt valószínűleg még Kaliforniában sem tudják, hogy meddig jutnak a karácsonyi szezonnal.