Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Erényöv a fülnek

2001.05.29. 19:52
A Panasonic kivárta amíg lecsillapodnak a kedélyek a rebellis mp3-formátum körül, és a nehezebb, de igaz utat választotta, amikor a zeneipar saját, másolásbiztos audioformátumának használata mellett döntött kicsi és kellemesen hordható digitális zenegépeiben. Vesztére.
Panasonic SV-SD75
A Panasonic egyszerre két termékkel igyekezett berobbani a digitális zene piacára, amire minden esélye meg is lett volna, lévén termékei kicsik, könnyűek, egyszerűen kezelhetők, egyedi formájúak és bővíthetők. A harc a szoftveres fronton bukott el, méghozzá olyan szinten, hogy az embernek fizikai fájdalmat okoz, ha ezek tudatában reápillant az überhájtek kinézetű lejátszókra. Kár értük.

Külsőre ötös

Az egyik lejátszó SV-SD75 névre hallgat, akkora mint egy gyufásdoboz, hatamas inverz folyadékkristályos kijelzőjén peregnek a betűk, éppen melyik nótát halljuk. Két üzemmódban haszálható: neonkék műanyaktokját csuklóra erősítve dicktracysen lehet hordani avagy nyakba akasztva/ingzsebbe bújtatva, kinek melyik jön be.

A második lejátszó SV-SD05 kódnéven fut, felismerni a fejhallgatórádió alakjáról lehet. Rádió nincs benne, ezért antennája sincs, máskülönben a hatalmas hangszórokón pihenő apró dobozokba rejtett elektronika egyszerre kölcsönöz retró és futurisztikus külsőt a szerkezetnek.

A gombok egyik készüléken sem túl nagyok, de használhatók, kezelésük az egyezményes irányjelek lokalizálásával másodpercek alatt elsajátítható. A stopgomb lenyomását követően a lejátszók 10 másodperc után kikapcsolnak, hogy kíméljék az üzemeltetésükhöz szükséges egy darab AAA-s ceruzaelemet, ami kábé három óra folyamatos működésre elég.

64 MB-os memóriakártya és a fejhallgatók szintén ötös

Panasonic SV-SD05
A lejátszók bélyegnagyságú SDMC-memóriakártyákat használnak, ezeket egy stabilan zárodó A készülékek lapkiszerelésben a jelenleg kapható maximális méretű, 64MB-os kártyát kapják, ami általában elég egy lemeznyi zene tárolására, főleg, minthogy a 128 kilobites minőségen nem lehet változtatni, de erre hamarosan visszatérek, mint Arnold a

A gyufásdoboz apró agybadugós fejhallgatója meglepően jó hangminőséget produkál, bár a hangerő sohasem tépte le a fejem. Nem így a fejhallgató-only változat: az SV-SD05 brutális hangerejű hangszórói lehetőségeikhez képest még jobb minőséget préselnek ki a tömörített zenékből. Az extrabass bekapcsolása tovább fokozza az élményt, külső zajok nem csorbíthatják az élményt.

...és a szoftverek = halál

A szokásos misztikus okok miatt a telepítő csak Windows 98-as környezetben haljandó átmásolni a meghajtóját. Szájhúzogatás, vállvonogatás, hazavivés öcsémhez. Ekkor jön a következő csapás: a Panasonicnál úgy találták, hogy a Real Jukebox multimédiás szoftver ideális társa lesz készüléküknek. Nem tudom, ki hogy van vele, de ez a szoftver, amit még véletlenül sem tennék fel, itt meg most kötelező. Vasakarat, kötélideg.

Panasonic csak jót akart
Szélcsatornában edzett arcizmaim a következő fázisnál, az mp3-mak feltöltésénél adták fel a küzdelmet, és rándultak vasárnap hajnalban mindenféle szintetika maradékán pörgő diszkópatkány arcának vidámparkosan torzított megfelelőjébe. A Panasonic lejátszók ugyanis nem képesek lejátszani az mp3 vagy aac-fájlokat!

Mindkét készülék a szabvány SDMI (Secure Digital Music Initiative) formátumot kezeli, és másolja memóriakártyájára. Ez avatatlan szemeknek annyiban nyilvánul meg, hogy 15-20 percig tart a 64MB megtöltése. Ezt pedig annak köszönhető, hogy a Real Jukebox dekódolja az mp3-makat, majd újrakódolja őket SDMI-formátumban.

Aki fizetett a gépekért és mindez nem lenne elég a gütaütéshez, annak a kegyelemdöfés, hogy a Windows Explorer látja ugyan a készüléket, és másodpercek alatt át is lehet másolni az mp3-számokat, ezek azonban nem fognak megszólalni a lejátszón. A hab a tortán, hogy a cédén adott Real Jukebox 128 kbps-en kívül semmilyen tömörítési arányt nem engedélyez.

Mindez 150 ezer forintért.