Miklós
-7 °C
2 °C

Sony Playstation 2

2001.01.23. 15:12
Játéktermen edződött nihiljuppik kapaszkodjanak a farzsebbe göngyölt tízezreseikbe, a Playstation 2 az a konzol, amit már egyetlen játék miatt is érdemes hazavinni. A Sony nagynehezen hazánkba csatornázott játékgépe képességei puszta megvillantásával gyorsabban pusztít százon, mint ahogy Komáromi István Jimmy-emlékdalt ír.
Nem zavarnám a perzsaszőnyeg alá a takonyragacsos zsebkendőt, ezért felütésnek úgy foglalnám össze a konzolokról kialakított eddigi világképemet, hogy toy mind. Jöhetett felém plazmatévére kötött Dreamcast, Onkyo hangfalakkal támogatott Playstation vagy N64, neveltetésemből adódóan, jó ortodox pc-sként fennen hirdettem a jobbára a Microsoft és csatlósai által lekorlátolt világ felsőbbrendűségét. Aztán hazavittem egy PS2-őt.

Az überkonzol
Mielőtt a konkurens konszernek ügynökei pengésbumeránggal esnének nekem, szeretném leszögezni, hogy megint megvettek kilóra, otthon számolgatom a zsíros memóriakártyákat, minden ujjamra külön kontroller jut, nekem már jó. A Playstation 2 mellett legfeljebb tűzögéppel belőtt szemhéjjal lehet elmenni lányos zavar és elfojtott sikongatás nélkül, a kis fekete doboz ugyanis még egy harminchat centis tévén is akkorát fraggel az agy legmélyebb lebenyein, hogy terapeuta legyen a talpán, aki kimossa a beégetett képeket a tudatalattiból.

Vasból vaskarika

Külsőre pont úgy néz ki, mint a jobboldali képen, csak nagyobb. Nem sokkal persze, egy közepes szatyorban könnyedén átvihető ismerősökhöz, hogy ők is tanuljanak valamit, érezzék, milyen az, amikor rozsdás drótkefével stimulálják a gerincüket, ők pedig elégedetten nyögdécselnek a fájdalomtól. Az atomkönnyű, hűtődizájnos burkolat fektetve is kellemesen nyugtatja a szemet, de igazából élére állítva kerül majd múzeumba. (A Kubrick 2001 űrodisszea-monolitja hasonlat sajnos nem nekem jutott először eszembe, de azért leírom, mintha flekkre fizetnének).

A hardver csatlakozási lehetőségei tovamutatnak az átlagjúzer hétköznapi igényein, megvan a helye a hátlapon a merevlemezes és hálózati bővítményeknek is. Alapkiszerelésként egy PSX-ről kopipésztelt alakú kontrollert, egy prosztó koaxkábelt audiovideo-kimentehez és egy tápcsatlakozót ad a Sony bekékített kartondobozban. A digitális audiocsatoló a jövőben Dolby Digital játékhangot fog majd produkálni megfelelő erősítő-hangfalak kombinációján, egyelőre az akár DTS-hangot is csak a DVD-filmek használják ki.

A vérszívó kapitalista módszert követve minden egyebet (pl. a játékmentésekhez nélkülözhetetlen memóriakártyát vagy a második kontrollert) külön kell venni hozzá, amit azzal sikerült megkoronázni, hogy az egyetlen csatolt cédén kipróbálható játékdemók időkorlátosak és néhány perc után beveszik a ciánt.

Szellem a képben

A Sony kézművesei osztottak-szoroztak, és 300MHz-en találták megfelelőnek az Emotion Engine (érzelemmotor) fantázianevű .18 mikronos CPU hatásfokát. A dedikált MPEG-2 videodekóderrel erősített proci mellett lebegőpontos számításokra összesen három chipet szántak a japánok, a játékok 32 megával gazdálkodhatnak, a 150Hz-es grafikus processzor papíron 1.2 gigapixelt pumpál másodpercenként a mindössze 4 megás grafikus memóriába.

A részeltes paraméterekkel nem fárasztva mindez gyakorlatilag annyit jelent, hogy jelenleg a Playstation 2 nyomja a leggyorsabb grafikát, még ha a GeForce 2 papíron jobb paraméterekkel rendelkezik, és sokkal több OpenGL és D3D-effektet támogat.

Többfunkciós családterápiás eszköz

Lesz hozzá távirányító is
A Playstation 2 univerzális übergeek-mivoltát a jó évjáratú chipeken kívül a DVD-meghajtó adja. A 24x-es CD- és 4x-es DVD-lejátszóval audiocédék, DVD-filmek (meg játékok, ofkoz) egyaránt pörgethetők, s így jó eséllyel pályázik a nappali központi helyén terpeszkedő tévé közvetlen szomszédságára.

A PS2 CD-lejátszója épp annyira hifis, mint a színes ledekkel jó reggelt kívánó kompaktált házi zenegépek. A tévén háromdimenziós kockákkal jelölt számokat sorba lehet rendezni, aztán ennyi. A DVD-lejátszó ennél egy fokkal összetettebb navigációs rendszerrel operál, de ettől sem lesz senki jobb hastáncos. Ennyi pénzért persze felesleges rinyálni (az eredeti 300 dollárra gondolok, bár még itthon 150 ezerért sem olyan vészes), a célra meg tökéletesen használható.

Sajnálatos mellékzönge DVD-k esetén, hogy - lévén európai szabványú a szerkezet - kettes területi régiókódra van korlátozva a filmek lejátszása. Ezzel alám is vágtak rendesen, még szerencse, hogy például a Google-ba beírt ,,+ps2 +region +hack" kifejezések elég jó kiindulási alapot adnak, mit hogyan kell benyomni a kontrolleren, hogy az amerikai filmeket is elfogadja. (A régi trükk sajnos csak régebbi szoftververzióval működött, de szerintem idővel megoldódik ez a gond is.)

A konzol két USB- és egy FireWire-csatolóján keresztül egy szebb jövőben mindenféle hasznos készüléket (digicamet, mp3-lejátszót) vagy sok másik Playstation 2-őt lehet majd csatlakoztatni. Egyelőre az USB-s billentyűzet látszódik reális opciónak, de azt se nagyon lehet kihasználni.

Insert coin to continue

Snowboarding zone
Amikor az ember arra riad fel a tévé előtt, hogy ösztönösen dobná be a következő százast a gépbe, akkor bizony pelenkát kell váltani. Az előbb vázolt jelenet konkrétan az SSX névvel felcímkézett snowboardverseny-szimulátor ötpercnyi tanulmányozása után játszódott le a szerkesztőség egy neongótikusan bevilágított szegletében.

És itt talán álljunk meg egy bekezdésre. Az egy dolog, hogy a játék grafikáján nem látszik, mikor megy a renderelt videoklip, és mikor számolja a képkockákat élesben a processzor, meg hogy a karakterek animációja élethűbb még a Tony Hawk sorozat figuráinál is. Az egy másik, hogy a hangok olyan fájdalmasan élethűen követik a talaj változását (végig lehet nyalni a deszkával fémlemezeken, a játékos súlya alatt reccsenő üveglapokon, de a sziklafal, porhó vagy jégpálya sem rossz alapból), hogy az ember már alig várja, hogy elkészüljön a platformra az első disznóvágós first-person slayer, amelyben a főhősnek a főgonosz kancát nightmare fokozaton üvegcipőben kell lenyomnia, pusztán az effektek kedvéért.

Összesen már közel hatvan játék kapható PS2-höz, ezek a vérgagyitól egészen az SSX-ig a minőség széles spektrumán mozognak. Az erős közepes mezőnyt igyekszik felhúzni a verekedős Tekken Tag Tournament és a Dead or Alive 2, akcióban állítólag a TimeSplitters használható, sportosoknak pedig szinte az összes 2001-re végződő EA Sports termék be fog jönni.

Amit mindenki szájtátva vár, az autóversenyben a Gran Turismo 3, RPG-ben a Final Fantasy X és kalandjátékban a Metal Gear Solid 2. Amire ezek kijönnek pár hónap múlva, a Playstation 2 ára is száz rugó felé fog közelíteni, és kemény konkurenciája lesz az akkor még csak csírájában induló Nintendo Gamecube-nak, ami DVD nélkül viszont kevesebb pénzért próbál majd piacot szakajtani az őszre ígért Microsoft Xbox várható pusztítása előtt.

A Playstation 2-őt az X-Multimédiashoptól kaptuk tesztelésre. Tőlük perpill 150 ezerért elvihető a cuccos.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!