A laptopot használók tudják, hogy az energiafogyasztás mekkora gond. Egy tipikus hordozható gép néhány óra működés után áramért könyörög, és ha nem kap, némi adatvesztéssel való fenyegetőzés után lemerül. Mindez annak ellenére van így, hogy a laptopok akkuja több ezerszer nagyobb, mint az a processzor, amit árammal látnak el.
A Michigan egyetemen kifejlesztett Phoenix processzor ezzel szemben rendkívül alacsony fogyasztású, alvó módban csupán 30 pikowattot fogyaszt. A Phoenix persze nem szokványos pécékbe való, hanem szernzorokba, orvosi műszerekbe és megfigyelő eszközökbe, de ettől függetlenül elég ügyesen kitalálták. A csip mindössze egy négyzet-milliméteres, ami önmagában még nem nagy szám, mert a hasonló feladatra használt processzorok általában ekkorák, csakhogy a Phoenixnek az akkuja ugyanilyen apró. Legtöbb esetben az akkuk sokkal nagyobbak, mint az általuk meghajtott processzorok, és ez jelentősen megnöveli a rendszereknek mind a méretét, mind az árát.
Az új processzorral a megfigyelő rendszerek ezerszer kisebbek lehetnek, mint most, így egészen újszerű kütyüket lehet kifejleszteni. Gondoljuk csak az orvosi műszerekre, amelyeknél nagyon fontos a méret, nem lehet ugyanis a szívritmus-szabályzóba ökölnyi akkut építeni. Egy kémkedésre használt érzékelőnek is elég aprónak kell lennie, hogy csökkenjen a lebukás veszélye. Ilyen apró érzékelőket akár betonba is lehetne önteni, így évekkel az építés után is monitorozható lenne egy épület szerkezetének az állapota.
Az alacsony fogyasztás érdekében a mérnökök az alvó módra koncentráltak, hiszen a szenzorok az idő 99 százalékában semmit sem kell tenniük. A rendszer alapból alvó módban van. Nagyjából tízpercenként felébred egy tizedmásodpercre, lekéri, feldolgozza és tömöríti a szenzorok adatait, majd visszaalszik. A fejlesztők az óra pontosságával kicsit pongyolán bántak, tíz másodperces tévedést is megengedtek maguknak, ez az ára, hogy a mérőműszerek hosszú ideig működjenek. A michigani kutatók szerint a Phoenix egy szabványos óraelemmel 263 éven át használható.