További Hardver cikkek
Évek óta szerettem volna tesztelni egy VAIO-t. Már hivatalosan, nem valami szürkeimportból származó, ülés alatt becsempészett darabot, mert azért nem egy Zune-ról vagy iPhone-ról van szó, hogy már akkor érdemes legyen tesztet írni róla, ha az olvasók még hozzá sem tudnak jutni a termékhez.
De most, hogy a Sony laptopjai hivatalosan is megérkeztek az országba, egyből lecsaptam az egyikre. Hiszen a japán cég nem elsősorban számítógépgyártó, outsider egy olyan piacon, amit a HP-hez, a Dellhez és az Acerhez hasonló cégek uralnak, és amin alig találni olyan gyártókat, amik más megközelítéssel állnak neki laptopot gyártani. Ha úgy tetszik, ezeknél a cégeknél, például a Sonynál vagy az Apple-nél sokkal kisebb a válaszvonal a számítógép és a consumer termékek között, és elvileg adott a lehetőség, hogy kis helyre bezsúfolt vödörnyi hardver úgy jelenjen meg, mint egy tévénél vagy egy mp3-lejátszónál: észrevétlenül. A felhasználónak nem is kell tudnia, mi van a ház alatt, mert a felhasználó már nem a pincében forrasztópákázó geek, hanem titkárnő, menedzser, szippantós. Ezek meg nem törődnek az unalmas részletekkel.
Páncélban
Fontos ezért, hogy a termék jól nézzen ki. Hogy vágyni lehessen rá, és ebből a szempontból nincs is hiba a Sony VAIO TT laptopjával: a matt fekete ház elegáns, bármilyen eseményen meg lehet vele jelenni, bármilyen ruha mellé oda lehet készíteni, sosem lesz ciki. Az egyszínű eleganciát csak néhol töri meg a szerencsére nem kínai piacos hatású króm, illetve a monitor és a gép illesztésénél található, állapottól függőnen zölden vagy narancssárgán pulzáló led. Így kell ezt. Az viszont már baj, hogy a mattfekete festés nem tűnik különösebben ellenállónak, nekem legalábbis a körmömmel is sikerült úgy megkarcolni a burkolatot, hogy a nyom örökre a házon marad, márpedig a folyamatos használat alatt ennél sokkal durvább behatások is érik majd a gépet. A háznak mindenesetre ki kell tartania, a karbonszálas erősítés legalábbis ezt ígéri.
Szétnyitva a VAIO-t a MacBookéhoz hasonló billentyűzetet találunk, a gombok közt tehát szünet van. Az Apple laptopjánál és nagyobb gépeken azért jó ez a megoldás, mert nehezebb mellé ütni, a 11,1 colos TT viszont olyan apró, hogy a kialakításnak áldozatul esett a gombméret. Valószínűleg még így is könnyebben megy a vakon gépelés, mintha a billentyűsor egybefüggő és valamivel nagyobb gombokból állna, de ezt a fajta konstrukciót alapvetően nagyobb gépekhez találták ki.
A tapipad mérete viszont hibátlan, széltében-hosszában pont elég, munka közben sosem szaladtam ki a keretből. Inkább csak a béna szkrollozás zavart, nekem legalábbis szokatlan, hogy folyamatosan a tapipad jobb kávájának kell szorítani a mutatóujjam, ha görgetni szeretnék. Tényleg annyira levédte az Apple a kétujjas szkrollozást, hogy nincs az a cég, aki ellopja tőle? Viszont ha túltettük magunkat a rendszeresen megélezett ujj esetén, akkor egyből észrevesszük, hogy milyen jól sikerült eltalálni a tapipadhoz tartozó gombok méretét, anyagát és formáját. Még egy ujjlenyomat-olvasót is zsúfoltak a kettő közé, szóval ha valaki ellopja a gépet, érdemes magával vinnie a tulajdonos kézfejét is.
Rendszerellenes
A szép keretbe pakolt kijelző matt, tehát nem csillog róla vissza folyamatosan a minket körülvevő világ, viszont az ilyen lcd-k képe kevésbé meggyőző, mint a "glossy" paneleké. Ebben az esetben a használhatóság áll szemben a trenddel, elvileg a manapság egyre ritkább matt kijelző lehet a jobb társ hosszútávon, míg a glossy elsősorban a bemutatótermekben fest jól, használat közben mégis az volt az érzésem, hogy lehetne több a fényerő, lehetne kontrasztosabb a kép, csillogóbb az összhatás. Persze lehet, hogy csak kimosták az agyamat a glossyhívő marketingesek.
A színekkel viszont nincs baj, mondjuk ebben a kategóriában mindig is jó volt a Sony, a látószög azonban lehetne nagyobb, a felbontás meg kisebb: 1366x768 pixelnek sok értelmét nem látom 11,1 colon. Egyrészt - és ez majd később kiderül - nagyfelbontású filmek nézésére amúgy sem alkalmas a gép, nagy felületet igénylő grafikai munkákat sem az apróságon akar végezni az ember, böngészés, olvasás közben viszont bosszantóan aprók a betűk, folyton növelni kell a méretűket. Őszintén szólva szerintem 1280x800 pixelnél többet felesleges belezsúfolni egy ilyen apró kijelzőbe.
A rendszer indítás után hamar feláll, bejön rajta a Vista, amit a mai napig csak utálni tudok. Mert adott egy 2008-as drága, jól megépített laptop, nem az elérhető legbrutálisabb hardverrel, de kategóriájában megfelelő tartalékokkal, és a rendszer mégis elviselhetetlenül viselkedik. Eleve miért gondolta Redmondban bárki, hogy lesz ember, aki a gép indulása után harminc rendszerüzenettel akar kezdeni? Kit érdekelnek ezek? Aztán miért van az, hogy sokszor még a legegyszerűbb feladatok elvégzésére, például a taskmanagerben egy fülváltásra is várni kell? Egy minőségi hardveren, egy szűz rendszerrel! Hogy történhet olyasmi, hogy videolejátszás közben megnyitok egy szövegszerkesztő ablakot, amitől egy pillanatra megmerevedik a gép, aztán meg csak a hang meg tovább, a kép viszont nem? Biztos vannak válaszok ezekre a kérdésekre, de őszintén szólva engem egyik sem érdekel, mert van olyan rendszer a piacon, aminél fel sem kell tenni a kérdéseket. Szerencsére a következő Windows, a 7-es is ilyesminek tűnik, csak győzzük kivárni.
Mindezt csak azért írom le, mert a szoftver minősége alapvetően meghatározza a számítógéphez fűződő viszonyunkat, és biztos vagyok benne, hogy a VAIO-t is jobban lehet majd szeretni a jövőre megérkező új Windows-zal, vagy akár egy saját operációs rendszerrel, amilyenen az Apple sikerét látva a HP is töri a fejét.
Ha lekerül a Vista a gépről, valószínűleg többet ki lehet majd hozni a hardverből, a TT ugyanis jelenleg nem túl erős. Persze a méret határt szab a teljesítménynek, de az 1,2 gigahertzes Core 2 Duo nem rossz processzor, a mellé pakolt Intel GMA 4500MHD sem erőbajnok, de jelenleg ez a leggyorsabb inteles csip, a 4 gigabájt memória több mint elég, és a 160 gigabájtos merevlemez is lassan telik majd meg.
Több erőt!
A szintetikus teszteken nem is szerepel rosszul a gép, a Super PI egy megabájtos benchmarkját 38 másodperc alatt végezte el a VAIO, miközben a szintén használható 1,6 gigahertzes Atommal szerelt MSI Windnek 92 másodperc kellett ugyanehhez a feladathoz.
Ügyes volt a laptop Cinebench alatt is, a grafikus mag 594 pontot, a processzor kétmagos üzemmódban 2200 pontot kapott, míg a méretben hasonlító (igaz, árban fényévekre található) netbookok jó, ha 250/800 pontig jutnak.
Ennek ellenére a TT nem képes a nagyfelbontású filmek hibátlan lejátszására: 1080p-s videókkal például nem érdemes próbálkozni, de a 720p-s mozik is a határon egyensúlyoznak: ha jóindulatú akarok lenni, akkor minden alkalmazás lelövése mellett még pont élvezhető a filmnézés, de egy-két pálinkát nem árt meginni, mielőtt nekiállunk egy nagyfelbontású mozinak, hogy a piának tudhassuk be az időnként jelentkező rángásokat, remegéseket. Mindenesetre ebből a kis helyre bezsúfolható, ulraalacsony-fogyasztású Core 2-esből létezik 1,6 meg 1,86 gigahertzes verzió is, azokkal talán harmonikusabb lenne a rendszer. Meg illene is a valóban elképesztően magas, 550 ezer forintos ár alapján az erősebb csipet belerakni a konfigurációba.
Sosem fogy el
Amiben viszont valami zseniálisat alkotott a Sony, az az akkumulátor és a gép viszonya: maximális teljesítményre kapcsolva 4 órás üzemidőt ígér a rendszer, ami elképesztő, sporolósra állítva a fogyasztást viszont 7-8 órára nő ez a szám. Remek eredménynek számít az is, hogy a teljes terhelés mellett három órán keresztül bírja a rendszer. Mivel tapasztalatból tudom, hogy a Windows 7 alatt 15-20 százalékkal is képes megnöveli az üzemidőt Vistához képest, a TT-vel rövid időn belül a tízórás munkaidő sem lesz elképzelhetetlen, ami ritka eredmény egy ilyen könnyű, alig 1,3 kilós gépnél.
Amibe ráadásul sikerül mindent belezsúfolni: a webkamera képe nem rossz, a hangszórók kimondottan erőteljesek, luk meg annyi van a gépen, mint egy rendesen megérlelt ementálin. Ha körülnézünk, találunk 2 usb-kaput, egy vga-t, a Sonynál i.LINK-nek nevezett firewire-t, hangcsatornákat, külön olvasót az sd-kártyáknak és persze a házi kedvencnek, a memory sticknek, van a gépben dvd-író és ami ritkaságszámba megy, még hdmi kimenet is. Igaz, ennek kevéssé látjuk majd hasznát, hiszen alig van olyan alkalmazás, ami akár csak 720p-s felbontásban is elfutna a gépen, úgyhogy felesleges is összekötni a TT-t valami 100-150 centis plazmatévével.