A felhasználók meg fogják szopni

Miért van az, hogy miközben a csúcstechnológia állítólag rohamléptekben fejlődik, a hardver egyre olcsóbb és sokoldalúbb, nekem mint régi  felhasználónak mégis egyfolytában az az érzésem, hogy évről évre nehezebben kezelhető és silányabb minőségű információtechnológiai termékeket vagyok kénytelen megvásárolni és használni, amik ráadásul folyton elromlanak?

Nem véletlenül. A printerek példáján nagyon jól lehet szemléltetni azt az üzleti modellt, amit még a múlt század húszas éveiben találtak fel okos marketingesek: a borotva és a borotvapenge koncepciót. Nagyon egyszerű a dolog: nagyon olcsón vagy ingyen adjuk az alapkészüléket, és aztán méregdrágán azokat a tartalék alkatrészeket, amikre a felhasználóknak szükségük van - és teszünk arról, hogy szükségük is legyen rájuk. Ezt már a korai adatfeldolgozós időszakban átvették a hardvergyártók. Az első lyukkártyákhoz való gépeket nagyon olcsón osztogatták, a lyukkártya mérete viszont nem volt szabványos, és csak ugyanattól a gyártótól lehetett megvenni. Ma elmész egy bevásárlóközpontba, és fillérekért veszel egy nyomtatót. De mikor legközelebb elmész, és festékkazettát akarsz bele venni, rá fogsz döbbenni, hogy milyen veszteséges volt az üzlet. De akkor már futsz a pénzed után. Vannak olyan nyomtatók, amikhez már a papírt is így adják: megveheted az olcsó papírokat is hozzá, de azokra egyáltalán nem lesznek hajlandók nyomtatni.

Mi a helyzet a személyi számítógéppel? Engem a guta megüt, mikor mondjuk csak memóriát akarok bővíteni a PC-ben, és kiderül, hogy ehhez minimum alaplapot kell cserélnem, az újba viszont már nem lesz jó az alig egy éve vásárolt processzorom se. Tíz éve ez még nem így működött.

A PC-nél maguknak az alkatrészeknek a minősége is sokkal gyengébb lett azóta. Ez a tömeggyártás velejárója. Minden addig működik, amíg kurva drága, és az elitek játékszere. Eklatáns példa rá a gépkocsi: addig lehetett gépkocsival közlekedni, amíg csak az angol lordoknak volt, meg a magyar főnemeseknek. Amióta bárki meg tud venni egy autót, a dolog egyre kevésbé működik. A személyi számítógép is tömegtermék lett. Nagyon tanulságos elővenni egy 20 évvel ezelőtti PC-t. Fél asztallapnyi kártyákból állt, rengeteg alkatrésze volt, és azok még javíthatók voltak. Ez a tulajdonság azóta kimúlt belőle, a kártyák egyre kisebbek lettek, mindent az alaplapra integráltak. A házakban is elkezdtek spórolni az anyaggal, egyre vékonyak lettek. Szereltem olyan házat, hogy milliméter alatt volt az anyag vastagsága. Az alaplap tartja össze a házat, meg amit beleraksz.

Arra nagyon rá lehet faragni felhasználói oldalról, ha alaplapra integrált eszközeid vannak, mert ha bármit meg akarsz változtatni, vagy valami tönkremegy, akkor összedől az egész szerkezet. Ha régen tönkrement egy kártya, akkor vettél egy ugyanolyat. Viszont ha most megy tönkre, szembesülhetsz azzal, hogy ki kell cserélni az alaplapot. Ha kicseréled az alaplapot, könnyen lehet hogy már nem fogsz kapni olyat, amibe belemegy a processzorod. Mert az ipar évente megváltoztatja a méretét, a tüskék számát... Ha például megváltozik a memória sebessége, ugyanakkora modulokat fogsz kapni, de nem tudod betenni, mert egy tized milliméterrel arrébb van a slot.

Ráadásul ez a gyors változás és sebességnövekedés a legtöbb felhasználónak teljesen felesleges. Cikket írni például ugyanúgy lehet 350 megahertzen, mint 2 gigán. Ekkora számítási teljesítményre igazából csak a játékipar áldozatainak van szüksége, őket mindennel meg lehet etetni. Például a PCI Express videókártyákat én konkrét átverésnek látom, nem gyorsultak annyit a gépek, hogy megérje. Ugyanakkor hihetetlen költségbe kerül lecserélni, természetesen le kell hozzá cseréni az alaplapot is, sőt talán a processzort és a memóriát is, és nem kapsz érte érdemi sebességnövekedést. Ez volt a helyzet a Pentium 4-el is, amit kihoztak mindenféle új magokkal 5-6 évvel ezelőtt, de nem működött, rosszul működött, alacsony volt a teljesítménye, egy dögrovás volt az egész dolog. Aztán visszatértek egy régebbi maghoz, és azt fejlesztették tovább.

Az egész trendre kurva jó példa, amit a SATA-val szívni lehet. Nemrégiben azt vettem észre, hogy az otthoni gépem elkezdi elhagyni a diszket, és fogalmam nem volt, mi a baja. Kiderült, hogy az újabb SATA-kábeleket olyan puha, szar műanyagból készítik, ami nagyjából 60 fokon olvad, elkezd párologni, nem illeszkedik, magától eltörik, fél év után tönkremegy. A céges szerverbe most raktuk be a harmadik SATA-kábelkészletet. Ma már úgy megyek a boltba, hogy még egy ugyanilyet vegyek, vagy még két ugyanilyet. Tíz évvel ezelőtt bárkit kiröhögtem volna, aki azt mondja, hogy otthon ilyen ipari megoldásokat használ. Most már kezdek megtörni, és úgy látom, hogy ha át akarok nyergelni SATA-ra, akkor meg kell fontolni, hogy otthon is tükrözöm a diszkemet, vagy RAID-et építek, mert ha elkezd a kábel nekem megpusztulni, vagy elkezd a diszkem hibázni, csak az fog védeni, ha az adataim helyreállíthatók, vagy vissza tudom őket tölteni. Tehát lényegében a PC-m árának a többszörösét ki fogom rá fizetni, hogy megbízhatóan működjön.

Otthon én is egy játékra optimalizált übergyors PC-t használok, az operációs rendszert rendszeresen frissítem, vírust irtok, karbantartok, a gépem mégis egyre megbízhatatlanabb, lassúbb, fagyósabb, évente a nulláról újra kell installálni az egész rendszert, mikor már elviselhetetlen a dolog.

A kilencvenes évek elején volt a 486-os PC 16 mega memóriával, és a Windows elműködött rajta. A Linux-terminálként ennek a negyedével is elműködött, és kiszolgált négy embert. A Linux a tartalomra koncentrált, nem a felhasználók igényeinek akart megfelelni, hanem az egyik szakember próbált egy jó eszközt faragni a másik szakembernek. A Microsoft viszont olyan irányban indult el, hogy nézzen ki jól a felület, legyen esztétikus, tessék a felhasználónak, legyenek rajta kényelmi szolgáltatások - ezek pedig súlyos megabájtokat jelentenek. Mire eljött az XP, a Microsoft teljesen kiszínezte a desktopot, de az ikonok, a hátterek, a csingilingi egyharmadát mérhetetlenül szarul írták meg, feleslegesen foglalja a memóriát.

Azóta a Linux kereskedelmi változatai is elkezdtek rágyúrni a felhasználói piacra, ma már az ő operációs rendszereik is ugyanannyi diszket és memóriát foglalnak, mint egy Windows XP. De a Linux-felhasználók választhatnak olyan desktopot és ablakkezelőt, ami kevesebb memóriában fut, ezért ők használhatnak kisebb kapacitású gépeket is. A Microsoftnál nincs esélyed, ott van egyféle desktop, amit a Microsoft ad, aztán viszontlátásra. A Microsoftnál maradéktalanul ki lehet élvezni egy zárt rendszer hátrányait.

Nagyon sokáig én is Windowst használtam, mert ha már betettél valamennyi pénzt egy termékbe, akkor nehezedre esik váltani, inkább szaladsz utána. De mikor kicsivel több mint két éven belül háromszor cseréltem alaplapot, azt mondtam, hogy álljon meg a menet, nincs tovább. Mikor azzal szembesültem, hogy az alaplapcseréknél újra kellett húzni azt a rohadt Windowst, kurvára elegem lett. Felbontottam a Microsofttal a társadalmi szerződést, kerül, amibe kerül, és úgy döntöttem, hogy olyan dolgokra is Linuxot fogok használni, amiben korábban a Windowshoz ragaszkodtam.

A mindenre Linuxot használunk történetbe viszont már egy olyan korszakban léptem bele, amikor a Linux már nagyon sokat fejlődött abba az irányba, hogy egyszerű felhasználókat is kiszolgáljon. Cserében viszont ugyanott tartunk, mint a Windowszal: rámold bele a fél gigabájt memóriát a gépedbe, ha csicsás grafikus felületeket akarsz.

De ugyanez van a mobiltelefonokkal is. Tíz éve évekig elvoltam egy készülékkel, a Nokia 2110-esemet azóta is könnyes szemmel emlegetem. Most meg jönnek az egyre többet tudó, de egyre problémásabb okostelefonok, és nem bírnak ki egy évet se. Ráadásul az összes kiegészítőt is folyton cserélni kell, mert megváltoznak a csatlakozók.

A Nokia jelenleg egy év alatt több telefont hoz ki, mint amennyit kihozott, mondjuk, 1992 és 1998 között összesen. Régebben robusztusabbak voltak a készülékek. A mai telefonok nyolcvan százalékát sikoltozva dobom el: igénytelen műanyagok, igénytelen kivitelezés, ránézel, és nem hiszed el, hogy ez a telefon ki fog bírni fél évet. És nem is bírja ki. Ez egy gyártói trend, cseréld le a kiegészítőidet, cserélj ki mindent. Nemcsak a mobiltelefonnál, a Palmnál is lecserélték a csatlakozó felületeket, a dokkolótól kezdve a kábelekig minden extrát cserélni kellett ha újat vettél. Elnevezték univerzális csatlakozónak, de csak nagyjából három évig volt univerzális, mert azután megint megváltoztatták.

A Nokia még mindig gyárt olyan telefonokat, mint amilyeneket mi tíz évvel ezelőtt használtunk, menj fel a szájtra, és nézd meg: úgynevezett fejlődő piacokra bazmeg, Eritreába meg a Szahel-övezetbe, ahol ha valaki megkapja az ENSZ-segélyt, életben marad, arra költeni nem kell, akkor vegyen telefont. Tíz évvel ezelőtt még nálunk is azt akarták eladni szolgáltatásként, hogy mobiltelefonálj, de ma már mindenki mobiltelefonál, a penetráció az egész EU-ban 90 százalék fölött van. Ezért most olyanokat akarnak neked eladni, hogy küldjél MMS-t, nézzél rajta tévét, internetezz...

Én nem vitatom hogy vannak olyan emberek, akiknek szükségük van internet-hozzáférésre a mobiltelefonon, de azt gondolom, hogy ez néhány ezrelékes felhasználói kör. A felhasználók többségének semmi szüksége erre. Én például csak telefonálok, SMS-t küldök, és ha valaki küld egy SMS-t, lehet, hogy inkább visszahívom, mert egyszerűbb, mint azt a kibaszott SMS-t begépelni. Ehhez képest tényleg faszságokat akarnak eladni. Ha bemész egy tévéboltba, láthatod, hogy már 120 centis képátmérők mennek - és akkor jön a Nokia egy ekkora szarral, amiben van egy kétharmad gyufásdoboz méretű képernyő, hogy nézzél rajta tévét?

Én rengeteget szívtam a PC Suite-tel is. Kábellel és Bluetooth-on sem tudtam stabilan a számítógépre kötni a telefont. Ez ennyire bonyolult programozói feladat, hogy évek óta nem tudják megoldani?

A Bluetooth-ban az a jó, hogy az legalább szabvány. A nyílt forráskódú világban nincs flashes csodaprogram, amiben a Nokia elnöke háromszor köszönetet mond, mire elindul. Nekem van egy egyszerű, parancssorból kezelhető programom, ami lehozza a telefonkönyvemet egy közönséges textfájlba, és ha kell, visszaírom bármelyik telefonba, csak legyen benne Bluetooth.

És ha valakinek nincs szakértelme, tapasztalata, Linuxa? A mezei felhasználókkal mi lesz?

A felhasználó meg fogja szopni. Ha nem ért hozzá, akkor szív a Windowszal, és kivár, és kurvára bízzon benne, hogy az a trend, hogy a Linuxok egyre felhasználóbarátabbak, gyorsulni fog. Ott szorít be téged a Nokia, ott szorít be a Microsoft, és ott szorít be az Apple - mert egyik se jobb a másiknál -, hogy zárt forráskódú szoftverrel dolgoznak. Olyan technológiákat fejlesztenek, amiről azt mondják, hogy ez az ő tulajdonuk, és időnként mindent meg is tesznek azért, hogy meg is szívassanak, ha nem az ő terméküket akarod használni. Az Apple például kurva sok olyan dolgot belerak a termékeibe, ami a világnak egy jelentős részével nem kompatibilis. Az iTunes nem játssza le az mp3-streameket, és ha veszel egy iPodot, csak az iTunessel működik. Pedig léteznek nyílt forráskódú iPod-szoftverek, de az Apple minden egyes új verziónál változtat annyit a sajátján, hogy azok már ne ismerjék fel az eszközt.

Mellesleg a felhasználó már most megszopta azzal, hogy hamis kényelmet erőltettek rá. Az önkiszolgáló ABC modern változatára, a webes szupportfelületekre gondolok. Mindkettő olyan dolog, amit álságosan a vásárló kényelmének harangoztak be, noha éppen ellenkezőleg, az eladó kényelmét és gazdasági érdekeit tartja szem előtt. Milyen dolog az, bazmeg, megveszel egy GPS-t úgy száz rugó környékén, és másfél éves térkép van rajta, ami itt-ott hibásan navigál, és az a magától értetődő válasz, hogy töltsd le az internetről az újat. Álljunk meg számolni! Ha bemegyek a boltba megcsináltatni, az nekem időbe, benzinbe, buszjegybe, akármibe kerül, a támogatónak meg boltba, alkalmazottba, annak képzésébe, rezsibe, adóba, és mindezt sokszor kell fizetni.

A webes támogatáshoz megveszem PC-t, a Windows-t - naná, hogy csak azon megy, és még véletlenül sem Java kell a programhoz, inkább Active-X, meg Explorer -, és előfizetek rögtön szélessávra, mert persze több száz mega egy upgrade, és ha eddig nem, akkor most belekezd abba a szopásba, amiről beszélünk. Arról nem is beszélve, baszki, hogy ez bármi problémádra csak egy dolgot fog ajánlani: frissítések letöltése, meg firmware upgrade, mint a XXI. századi bölcsek köve, az eszem megáll. Ez olcsó és kényelmes? Biztos? Értem én, hogy jobban hajtja a gazdaságot, de akkor is.

Az egyetlen előnye, hogy a szerencsétlen júzernek nem kell magát aláznia fél tucat sorstársa meg a családja  előtt, amikor lesajnáló arccal baromságot kérdez tőle egy ugyanúgy hozzá nem értő bolti droid, és nem tudja a választ. A gyártónak meg lyukas mogyoró, outsource-olja a webes infrastrukturát, ha meg sokan töltik le a szutykát, akkor fizet az Akamainak, hogy állják a rohamot ők. Ha netán egy wikit is beállít, az már olyan szép álom, amiről mi csak viccelődtünk 15 éve: az egyik júzer oldja meg a másik problémáját. Persze értem, sokszor gyorsabb a fejlesztés, a publikálás, mint hogy követni tudd, és az ember néha maga is égő pofával javasolja ugyanezt, de álljon már meg menet.

Pedig a Macintosh-rajongók szerint az Apple-termékek a legmegbízhatóbbak, a legjobb minőségűek. Mert az elitnek készülnek.

A Macintosh-freakek ugyanolyan idióták, mint a Windowos freakek vagy a linuxos freakek, csak nem egy közülük küldetéstudattal megvert sznob is. A freakek mindig idióták. Aki azzal jön, hogy ez vagy az a tuti, a legjobb, és mindent megold, azt, bazmeg, le kell szórni rögtön a Tajgetoszról, mert hazudik. Egyrészt feladat van, amihez szerszám kell, a freak meg a kalapácsgyártók közül választja ki a legszimpatikusabbat, aztán azzal üt mindent és mindenkit. Másrészt minden olyan cég, amelyik saját technológiát használ, az téged mind börtönbe zár, és mind ki fog veled baszni, és kivétel nélkül mind bele fog kényszeríteni ebbe a spirálba, hogy elavult, vegyél újat. Foglya leszel a technológiának, és ha a régi eszközöd tönkrement, akkor megszoptad. Az egyetlen ésszerű megoldás az, hogy ami működik, azt tartod, és amikor jön a marketingosztály meg a tévéreklám, akkor, még a tévét is megkorbácsolod, nemhogy a marketingest. Tehát egyszerűen nem térsz át az újra.

Például a DVD-t szintén kurva jól be lehet szopni. Van a pluszos, a mínuszos, az írható, az újraírható, egyrétegű, kétrétegű. Akik DVD-lejátszót vásároltak és filmletöltésben utaznak, azok ezt mind megtapasztalhatták az életük során, aki pedig DVD-t akart írni, szintén. Egy másfél évvel ezelőtti DVD-lejátszóval simán beleszaladsz abba a problémába, hogy jönnek az új korongok, amiket már nem kezel, rosszul kezel, töredék sebességgel tudja csak írni. Hol hallottál te ilyesmiket a CD-ről? A CD-t ugye kitalálta a Sony meg a Philips az 1980-as évek elején, volt egy szabvány, és pont. Az én életemben bejött a videómagnó, és az már ki is ment, a CD bejött az 1980-as évek elején, és már nagyon megy kifelé, egy évtizeden belül el fog tűnni, és ugyanolyan ezoterikus formátum lesz, mint ma a vinil.

De mivel a DVD-nél nem tudnak megegyezni egységes szabványokról, előfordulhat, hogy néhány éven belül valaki ki fog hozni egy még fejlettebb szabványt, ami még többet tud, még jobb, és ha keresztül tudja verni, akkor a felhasználóknak megint meg kell fizetniük a fejlesztési költségeket. Mert az ipar rá fogja őket kényszeríteni az új szabvány használatára. Nagyon ritka az, hogy a gyártó valamit bebukik. Olyan technológiákat kényszerítenek rád, és nyomnak le a torkodon, amikre a felhasználók 90 százalékának semmi szüksége nincsen. Mindenki növekedni akar, ha egy technológiai cég nem növekszik, akkor a befektetési tanácsadók és a részvénytulajdonosok már tőzsdekrachot vizionálnak, és a harmincadik emeletről esetleg az ablakon támad kiugrálni kedvük.

Szerinted még meddig lehet tovább pörgetni ezt a folyamatot?

Nem tudom, mert az emberiség létszáma drámaian növekszik, és egyre több fogyasztói igényt kell kielégíteni, ugyanakkor a rendelkezésünkre álló erőforrások nem végtelenek. Amit a szüleink vagy a nagyszüleink generációja régebben egy életen keresztül használt, azt ma teljesen efemer, egyéves, kétéves, esetleg ötéves használatra szánják. Mintha az erőforrások végtelenek lennének, pedig kibaszottul nem azok. Ha már az elején azzal kezdtem, mondom megint a borotva példáját: volt régen a késes borotva, fenőszíj, szappan, generációkat kiszolgált, meg lehetett örökölni. Aztán jött a zsilett, aztán az egyszer használatos, majd az egy-két-hárompengés, néhány év múlva azt fogják neked a gyártók mantrázni, hogy komplett reluxákat huzigálj végig az arcodon, mert az sokkal jobb lesz, bazmeg, és ezt gyantával szőrtelenített arcú, gyanús fotómodell csávókkal fogják elhitetni veled.