Amikor Steve Jobs kihúzta a borítékból a MacBook Airt, sokan gondolták azt, hogy végre új modellel, formával, koncepcióval állt elő az Apple. A MacBook szinte olyan, mint az évekkel korábban gyártott iBook, a MacBook Pro is alig különbözik a PowerBooktól, a Mac Pro ugyanaz, mint elődje, az iMac meg változott, de szinte csak színében. A koncepció 2004 óta változatlan.

Új alapokon

Az Air viszont nem valaminek a helyére jött be. Persze az a kérdés is eszünkbe jutott már a MacWorld alatt, hogy mégis mire lesz jó? Vékony, ez jó hír. Például mobiltelefonoknál: nem nyomja a zsebemet. Vagy cipőtalpnál: nem borulok el séta közben. Esetleg a kés pengéjénél, mert nemcsak merni lehet vele az ételt, hanem vágni is.

Na de egy laptopnál? A többség azzal szokta eladni a termékét, hogy az könnyű, ami tényleg fontos, hiszen a hordozható gépeket gyakran hordozzuk. Vagy hogy aprócska, kicsi, ami megint csak nem mellékes szempont, hiszen egy kisebb géphez kisebb laptoptáska kell, könnyebben elfér az ölünkben, a táskánkban, az autó kesztyűtartójában. De akkor minek vékony gépet csinálni?

Például marketingnek. Az Apple nyilván nem tudta a világ legkönnyebb gépét elkészíteni, arra nem is lesz képes, amíg alumíniumból, és nem habkönnyű, hajlítható műanyagból építi a laptopokat. A legkisebbet meg vagy nem akarta, vagy azt sem tudta, kitalált tehát egy olyan versenyszámot, amiben eddig senki sem indult, és elkészítette az (egyik) legvékonyabb laptopot a világon. Ez persze hírverésnek remek, meg látványnak is. Az Air ugyanis megdöbbentően lapos, éreztem ezt már akkor, amikor átvettem tesztelésre Handrás üzletében, de a látványt akkor is nehezen dolgoz fel az ember, amikor már vagy hatodszor húzza elő a táskájából. Jellemző, hogy amikor átnyújtottam Tóth Balázs kollégámnak a gépet, bár számított rá, ahogy munkájából felnézett, először azt hitte, egy füzetet adok neki.

Hiányos

Nemcsak lapos, szép is, az alumínium olyan exkluzív megjelenést kölcsönöz az Airnek, ami ebben a kategóriában ritkaság, a borítás hűvös, elegáns, sehol nem törik meg. Kinyitva is ugyanez a hatás, meg persze mellbe vág minket a fekete billentyűzet, Apple-laptopon ilyennel még nem sokszor találkoztunk, legfeljebb a fekete MacBookon, de ott meg nem tűnt fel senkinek. Alul az óriási trackpad, legfelül a beépített webkamera, az iSight, ami mintha valamivel mocskosabb, zizisebb képet közvetítene, mint a többi Apple-laptop optikája, de még bőven jó.

A gép belseje egészen speciális, az Intel az Air kedvéért újratervezte a Core 2-es processzort (na nem a magot), hogy az 60 százalékkal kevesebb helyet foglaljon. Ez a csip már belefért a gépbe, ráadásul nem is gyenge, 1,6 gigahertz ebben a kategóriában kimondottan soknak számít, inkább 1,2 gigahertz a megszokott. A kétmagos processzor hozza is, amit kell, nyilván renderelni, ötszáz megabájtos képeket vágni nem az Airrel kell, de böngészéshez, szövegszerkesztéshez, kisebb munkákhoz épp elég.

Videót amúgy sem ezzel fogunk vágni, mert a digitális kamerák által leggyakrabban használt Firewire például nincs a gépben. Ez szerintem elég nagy hiba, valahova bele kellett volna férnie, ahogy az 1, azaz egy darab usb is kevés, hiába tudják megmagyarázni néhányan, hogy bőven elég. A Lenovo most bemutatott X300-asa sem nehezebb az Airnél, abba mégis belefért három, persze a kínai konkurens vastagabb, de ez meg pont nem érdekel, amikor az iPod mellé be akarom dugni a digitális fényképezőgépemet is, de nem tudom.

Van még itt valami, ami hiányzik a gépből, legalábbis sokak szerint, meg mondjuk az X300-ashoz képest is, de ezzel vitatkoznék: 2008-ban egy hordozható gépbe szerintem nem kell optikai meghajtó. Az én laptopomban például van, de menet közben egyszer sem használtam, tehát eddig tök feleslegesen cipeltem magammal. Akinek kell, az vehet az Airhez külső meghajtót, de még jobb, hogy egy szoftvernek hála a laptop képes kezelni az asztali gép dvd-íróját, szóval desktopba lemez be, Airen írás elindítása, desktopból lemez ki, és már készen is vagyunk. Csak azok szívnak, akiknek nincs wifi az asztali gépükben, a kommunikáció ugyanis ezen a csatornán keresztül zajlik.

Kis helyen sok jó áramkör

A grafikus mag viszont tökéletesen megfelel, persze az Intel X3100-as még mindig egy szokatlanul lassú mutáns csiga, de elődjéhez, a GMA950-eshez képest maga a Millenium Falcon, alap-3D-s feladatokra már elég. Ugyanez igaz a két gigabájt memóriára, ami nem bővíthető, mert benne van abban a nagyjából 7-8 centi széles, 20 centi hosszú nyomtatott áramkörben, ami valójában a számítógép. Ami ezen kívül van, az a 80 gigabájtos merevlemez (vagy elképesztő, ezer dolláros felárért van 64 gigabájtos memóriaalapú háttértároló, az ssd), meg az akkumulátor, ami papíron öt órán keresztül bírja, de a valóságban sem sokkal kevesebb ideig. Persze nem kemény munka közben, de ha csak böngészgetünk a wifin (máshogy nem lehet, mert ethernet nincs), akkor 4,5 órán keresztül életben marad a gép, felére levett fényerővel.

Máskülönben viszont érdemes teljes fényerőn tartani a monitort, mert a led-háttérvilágítású képernyő remek, nagy a fényereje, jók a színek, valamivel többet ad, mint a MacBook lcd-je.

Meg az óriási trackpad is plusz. Ami valójában nem is óriási, a gomb és a felület együtt ugyanakkora, mint a MacBookon, csak a gomb keskenyebb lett, az érintésérzékeny tepsi meg nagyobb és érdesebb, ami jót tett a munkának, jobban érzem, hogy mozog rajta az ujjam. És mennyivel több dolgot kezdhetek vele, ugyanis az Air trackpadje is megkapta az iPhone kijelzőjének funkcióit, így az ujjaim távolításával-közelítésével tudom változtatni a nézett fotók méretét, egy ujj lebökésével és a másik elforgatásával (mintha a körző két lábát formáznám) meg eldönthetjük a képeket.

A gépet az XMS-től kaptuk tesztelésre.