Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Előadások a tudomány napján a Millenárison

Index
2002.10.28. 16:43
A magyar tudomány napján, november 3-án ingyenes előadásokat tartanak a Millenáris Parkban, ahol aznap az Álmok álmodói kiállítás is ingyenesen látogatható. A meghívott előadók a tudományos kutatás különböző területeiről érkeznek: jelen lesz Kürti Sándor, az adatmentés technológiáját kidolgozó szakember, akivel Vitray Tamás beszélget, Greguss Pál, aki a "körbelátó", más néven a PAL-optika feltalálója, beszélgetőtársa Kincses Károly, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója. Eljön a NASA főmunkatársa, Bejczy Antal is, aki a Mars-robot megalkotásában vett részt találmányaival, valamint Anisits Ferenc, aki többek között több díjnyertes BMW-dízelmotor fejlesztőjeként ismert. Az este folyamán egy kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül, mely a fiatal filmrendezők alkotásai által felvetett identitás-kérdéseket boncolgatja majd.

A Tudomány Napja alkalmából Eleőd Ákos főrendező és Sipka László technikatörténész kalauzolják a látogatókat a kiállításon. A kiállítótér vetítőiben a Varga Stúdió animációs filmsorozata látható, egy kamarakiállításon a magyarországi MADI (Kassák Lajos örökségét továbbvivő geometrikus stílusban alkotó) kortárs művészek alkotásai tekinthetők meg, valamint több könyvkiadó kiadványaiból válogathat majd a közönség.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.