Vilma
-8 °C
3 °C

Új szarkofágot építenek Csernobilban

MTI
2003.06.10. 09:10
A csernobili atomerőmű 4. reaktora fölé építendő körív alakú, új biztonságos burkolat közvetlen költsége 163 millió dollár lesz, az építkezés várhatóan öt évig tart majd, áll a szarkofág biztonságos létesítménnyé történő átalakítását célzó terv (angol rövidítéssel SIP) megvalósításával foglalkozó munkacsoport számításaiban. A munkacsoport benyújtotta az erőmű vezetésének a munkálatok pontosított menetrendjét is, amely szerint az 1986-ban felrobbant reaktor fölé emelt vasbeton szarkofág stabilizációs munkálatai három évig tartanak. A munkaterv az új szarkofág megépítésével együtt mintegy ezer intézkedést tartalmaz, közölte az erőmű tájékoztatási osztálya. Az építkezést a nemzetközi Csernobili Szarkofág Alapítványból finanszírozzák, de elsősorban ukrán vállalatokkal és anyagokkal kívánnak dolgoztatni. A SIP megvalósításával kapcsolatos döntéseket egyeztetik az alapba adományozó országok közgyűlésével. A következő közgyűlést július 8-10 között tartják az erőműben és Szlavutics városban.

Oleh Holoszkokov, az erőmű igazgatójának asszisztense az Interfax-Ukraina hírügynökségnek elmondta: a új szarkofág alapjainak megépítéséhez mintegy 100 ezer köbméter föld megmozgatására, közel 30 ezer kőlapra és 70 ezer köbméter betonra lesz szükség. Az alap építését 2006 április közepén tervezik elkezdeni, miután megerősítették a régi szarkofág instabil részeit. Az új szarkofág megépítéséhez 18 ezer tonna acélra lesz szükség. A körív formájú burkolat 65 méter hosszú, 12 méter széles és 12 méter magas elemeinek megépítését szintén 2006 áprilisában kezdik el. A körív négy elemből épül fel, összeszerelésük után vontatják a régi szarkofág fölé. Az építkezés befejező szakaszának határideje 2008 február.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!