Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Egy műholdas felvétel félmillió forintba is kerülhet

Napi Gazdaság
2003.07.17. 10:40
Az űrfelvételeket már Magyarországon is széles körben használják a gazdálkodó szervezetek, bár az áruk igen borsos. Száz négyzetkilométernyi terület műholdas lefotózása jelenleg mintegy 2,5 ezer dollárba, azaz 550-600 ezer forintba kerül, de az árak egyre csökkennek, mondta el a Napi Gazdaságnak Szabady Zsolt, a Datakart Geodézia Kft. ügyvezető igazgatója.

A felvételeket elsősorban környezetvédelemmel és környezetgazdálkodással foglalkozó szervezetek és cégek használják, de a műholdak segítségével megállapítható a természeti katasztrófák által okozott károk nagysága, jól behatárolhatók a környezetszennyezések is. A fotók alapján biztosítási kárfelmérés végezhető, de a mezőgazdaság, sőt a városi ingatlanfejlesztők is hasznosíthatják az űrfelvételeket. Az Ikonos felvételeit az önkormányzatok a települési övezetek, illetve a közlekedési, szállítási, infrastrukturális és demográfiai jellemzők meghatározására használhatják, mondta Szabady Zsolt.

A fekete-fehér vagy színes változatban, két napon belül elkészülő felvételek viszonylag nagy, egyméteres felbontásúak. Szabady szerint az Ikonos műhold által készített térképek jóval több információt tartalmaznak, mint a hagyományos - úgynevezett vektoros - térképek.