Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Növekvő igény az eva-szoftver iránt

MTI
2004.01.29. 12:42
A rEVOLUTION Software tapasztalatai szerint 2003 decembere óta jelentősen megnőtt az érdeklődés az egyszerűsített vállalkozási adót (eva) igénybe vevők számára készült programjuk iránt.

A rEVOLUTION 2003 márciusában jelentette be, hogy piacra dobja az eva alá tartozó cégek számára a könyvelési szoftverét. A társaság akkor azt remélte, hogy a mintegy 60 ezer evás cég legalább öt százaléka megvásárolja a szoftvert. A társaságtól származó információ szerint azonban a szoftvert mindössze mintegy 200 cég vásárolta meg annak ellenére, hogy az evás vállalkozásoknak is kell nyilvántartást készíteniük. A rEVOLUTION szerint ennek az az oka, hogy az evás cégek a várakozásokkal ellentétben megtartották könyvelőjüket.

A társaság azonban közleménye szerint azt tapasztalja, hogy 2003 vége óta nő az érdeklődés a program iránt. Ennek egyik oka lehet, hogy 2004-ben jelentősen nőtt az eva szerint adózók száma: az adóhivatal január közepén közzétett adatai szerint tavaly újabb 28 ezer adózó jelentkezett eva szerinti adózásra, míg 933 cég kilépett ebből a körből. Így összesen közel 87 ezren adóznak 2004-ben az eva alapján. Az új evás adózók közül több mint 12 ezer egyéni vállalkozó, míg több mint 15 ezer társas vállalkozás.