Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Terjednak a digitális képelőhívó automaták

Napi Gazdaság
2004.03.03. 08:33
A digitális fényképezőgépek piacának ugrásszerű növekedésére reagálva a Photo hall a napokban nyolcvan olyan terminált telepít egyes boltjaiba, amelyek segítségével könnyen letölthetőek és CD-re írhatóak a fényképezőgép memóriakártyájáról a felvételek. A beruházás mintegy 40 millió forintba kerül. A vállalat ezzel szeretné elérni, hogy a digitális képelőhívás és a fényképezőgépek értékesítése terén is tovább gyarapodjon piaci részesedése - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Erdélyi László Attila, a Photo hall Magyarország ügyvezető igazgatója.

A beruházás a tavalyi számok alapján érthető is, hiszen belföldön tavaly 120 ezer digitális fényképezőt értékesítettek (döntő részben a Sulinet programnak köszönhetően), míg egy évvel korábban harmincezret, 2001-ben pedig mindössze tizenkétezret. A Photo hall prognózisa szerint idén (annak ellenére, hogy a Sulinetből kiveszik ezeket a készülékeket) 190 ezer digitális gépet értékesítenek, amelyből a társaság húsz százalékos piaci részesedést remél, szemben az elmúlt évi tizenkét százalékkal.