Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Elhúzódik a Nokia gyengélkedése

Napi Gazdaság
2004.04.19. 08:45
Több mint hét százalékkal gyengültek a finn Nokia részvényei, miután megerősítette az első negyedévi árbevétel- és nyereségcsökkenésről szóló korábbi hírt, egyúttal arra figyelmeztetett, hogy forgalma a folyó negyedévben legjobb esetben csak stagnálni fog, de el is maradhat az egy évvel ezelőtti 7,02 milliárd eurótól. Az első negyedévben az árbevétel 2 százalékkal gyengült, igaz, az árfolyamváltozás nélkül számolva 7 százalékkal nőtt. Ezen belül a legnagyobb üzletág, a mobilgyártás forgalma 15 százalékkal, 4,3 milliárd euróra esett, annak ellenére, hogy 19 százalékkal több, 44,7 millió készüléket adtak el. A társaság becslése szerint az ágazat egészében a volumen 29 százalékkal emelkedett, így a cég világpiaci részesedése 35 százalékra csökkent.

A telefonágazat vártnál gyengébb teljesítményét nem tudta ellensúlyozni, hogy a hálózati eszközök üzletágának forgalma 16 százalékkal, 1,4 milliárd euróra, a multimédia-divízióé 60 százalékkal, 776 millió euróra, a vállalati megoldások nevű részlegé pedig 95 százalékkal, 189 millió euróra emelkedett. Elemzők szerint a Nokiát a mobilpiacon leginkább a dél-koreai Samsung Electronics Co. szorongatja, amely egyre növeli részesedését a felső kategóriás - fényképezőgépes és színes kijelzős - készülékek piacán.