Új tudománypolitikát ígér Gyurcsány
A miniszterelnök-jelölt az utóbbi időszak fontos lépésének nevezte, hogy létrehozták a legfontosabb tudományos, technológiai és innovációs kutatásoknak forrást biztosító alapot, amely a gazdálkodók, az üzleti szféra befizetéseiből áll össze, és amelyet az állam kiegészít. Ebbe az alapba az idén az eredetileg tervezett 16 milliárd forintnál lényegesen több, 20 milliárd forintot meghaladó összeg befizetésére kerül sor, amelyet azután a kormány kiegészít, mondta.
Szólt arról is, hogy az európai átlag a nemzeti jövedelemből kutatás-fejlesztésre jutó részesedést tekintve magasan egy százalék felett van, ez kevesebb az Egyesült Államok és jelentősen alacsonyabb Japán, továbbá Délkelet-Ázsia átlagánál. Mint mondta, Magyarországon ma a támogatás mértéke és a kívánatos közötti összeg jóval meghaladja a százmilliárd forintot.