Judit
-2 °C
8 °C

Kétszázezer ügyfelet szerzett a Tele2

MTI
2005.01.18. 14:57
Működésének eddigi nyolc hónapja során kétszázezer előfizetőt szerzett a Tele2 Magyarország, mondta Laczkó Tóth Gergely ügyvezető igazgató kedden. A Tele2 január végéig a Matáv valamennyi körzetében megjelenik a vezetékes piacon, amelyet márciusban kiterjesztenek az Emitel három, illetve júniusban az Invitel kilenc primer körzetére.

Laczkó Tóth Gergely szerint a Matáv területén a felhasználók tizennégy százaléka vett igénybe alternatív vezetékes telefonszolgáltatást. A Tele2 még az első félévben bevezeti betárcsázós internet-szolgáltatását, de a szélessávú adsl-szolgáltatás elindításában egyelőre nem gondolkodnak.

Az ügyvezető szerint meg kell teremteni a szolgáltató-előválasztás nyújtásához szükséges szabályozási hátteret, hogy az előfizetők még kényelmesebben, előhívószám tárcsázása nélkül vehessék igénybe a kedvezőbb alternatív ajánlatokat.