Miklós
-7 °C
2 °C

Laptopokat kaptak látássérültek

MTI
2005.05.18. 16:55
A Vakok Állami Intézete javára rendezett gálaest bevételéből a látássérültek minden korosztályának szóló, speciális laptopokat, Braille-írógépeket és egy újra élesztő gépet nyújtott át szerdán délután át a Prizma Lion's klub vezetősége az intézmény épületében. A Vakok Állami Intézete kollégiumának diákjai tanulmányukat segítő speciális számítástechnikai eszközöket vettek át. A felnőttek pedig kommunikációjukat megkönnyítő, Braille írógépekhez juthattak, amelyeket a megajándékozottak a helyszínen ki is próbáltak. Az ajándékok közül elsősorban az időseknek szól, az ő életesélyeiket javítja a korszerű újraélesztő gép.

A Lion,s klub februárban a Gundelben tartott báljának 1,5 millió forintos bevételéből vásárolták a most odaajándékozott eszközöket - tudta meg az MTI Lehoczki Lászlótól, a Prizma Lion's klub elnökétől. A fiatalok nagy örömmel próbálták ki a különleges írógépeket. Herbert Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kérdésre elmondta: évek óta dolgozik számítógépen, és így különösen értékeli a korszerű laptopot, amelyet éppen próbálgatott. A fiatalember elmondta: leghőbb vágya, hogy ügyész legyen.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!