Olcsóbb lett a mobil és az internet
A
mobiltelefon-tarifákat tekintve az elmúlt három év alatt
Magyarország a 30 OECD tagország között az utolsó helyről 2004
végére a 12. helyre lépett előre - mondta Kovács Kálmán,
informatikai és hírközlési miniszter, sajtótájékoztatón szerdán
Budapesten.
Hozzátette: a szeptember közepén megjelenő, az
infokommunikációs szektor 2002-2004-es fejlődését bemutató OECD
tanulmány előzeteséből egyértelműen kiderül, hogy Magyarország e
téren az elmúlt két év alatt dinamikusan fejlődött.
Kovács Kálmán közölte: a szélessávú internet tarifa csökkenés
tekintetében Magyarország a negyedik legnagyobb javulást érte el a
30 ország összehasonlításában.
A miniszter elmondta azt is, hogy a jelentés szerint a magyar
export 14 százalékát a távközlési berendezések adják.