Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Kínában a madárinfluenzának ellenálló csirkén dolgoznak

MTI
2005.11.07. 13:57
A kínai tudományos akadémia genetikusan módosított csirkéket és tyúkokat kíván kitenyészteni, amelyek ellenállóak lennének a madárinfluenza vírusával szemben - írta hétfőn a Beijing Youth Daily című angol nyelvű kínai napilap. "Kisebb szakértőcsoportot hozunk létre, amely a madárinfluenza hatásait tanulmányozza majd genetikusan módosított csirkéken és tyúkokon" - közölte Tang Hung (Tang Hong), a tudományos akadémia biofizikai főosztályának a tagja.

Az akadémián belül külön csoportot hoztak létre a vírus tanulmányozására, oltóanyagok és antibiotikumok kifejlesztésére - írja a lap, amely szerint a kínai tudósok már folytattak genetikai kísérleteket a madárinfluenza vírusával fertőzött egereken. A kutatások évekig is eltarthatnak a napilap szerint.

A kilencvenes évek vége óta Kína jelentős eszközöket fordít genetikusan módosított szervezetek kutatására és előállítására, elsősorban a rizs esetében. Ennek ellenére Kínában nem engedélyezik sem a genetikailag módosított rizs termesztését, sem annak importját.

Kevesebb mint két hét alatt négy madárinfluenza-gócot jeleztek Kínában. Az egészségügyi minisztérium nem zárta ki, hogy a betegség okozta egy 12 éves lány halálát az ország középső részén fekvő Hunan (Hunan) tartományban. Ez lenne az első eset Kínában, amikor a betegség emberre is átterjedt.