Ambrus
-7 °C
3 °C

Jó évre számít a német szórakoztató elektronikai ágazat

MTI
2006.01.03. 11:14
Az új digitális készülékek iránti érdeklődés és az idén az országban megrendezendő futball világbajnokság rekord évet ígér a német szórakoztató elektronikai ágazatnak. A GfU (Gesellschaft für Unterhaltungs- und Kommunikationselektronik) szakmai szervezet szóvivője Roland Stehle szerint az ágazat bizakodva tekint az év elé. Legkevesebb tíz százalékos forgalom növekedésre, összesen több mint 33 milliárd eurós forgalomra számítanak. Tavaly hét százalékkal bővült a forgalom. A legjelentősebb bevételtermelő vivőtermék a laptévé, amely rohamosan szorítja ki a piacról a képcsöves készüléket. Az idén előreláthatólag több mint hárommillió laptévét adnak el Németországban, 70 százalékkal többet mint 2005-ben. A növekedés jórészt a nyáron megrendezésre kerülő futball világbajnokságnak lesz köszönhető.

Hasonló ütemű, úgy 70 százalékos növekedés lesz várható a DVD-írók forgalmában is, MP3 lejátszót pedig mintegy ötödével többet adnak majd el. A mobiltelefon készülékek forgalmában azonban mindössze öt százalékos növekedésre lehet számítani. A személyi számítógép piac elsősorban a notebook készülékek forgalmának köszönhetően élvez majd fellendülést. 2005-ben első alkalommal múlta felül a notebook készülékek forgalma az asztali konfigurációkét. Az idén mintegy 4,1 millió személyi számítógép kel majd el a 2005-ös 3,7 millió után. Digitális fényképezőgépet nyolcmillió után 8,5 milliót értékesítenek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.