Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Regionális központtá válhat a Sun magyar leánycége

MTI
2006.05.02. 15:59
A Magyarországon 75 főt alkalmazó Sun Microsystems Kft.-nek jó esélye van arra, hogy egyebek mellett a pénzügyi és az adminisztratív szolgáltatások területén regionális szerephez jusson. Hegedűs Gábor, a cég ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: az ezzel kapcsolatos döntés a Sun Microsystemsen belül várhatóan hat hónapon belül születik meg, és ha ez Magyarországra nézve pozitív lesz, akkor első körben 50-100 fővel bővülhet a leányvállalat létszáma. Az ügyvezető közölte azt is, hogy a leányvállalat 15 százalékkal nagyobb árbevételt ért el dollárban számolva az idei pénzügyi évének első háromnegyed évében, mint egy évvel korábban. A társaság ezáltal újabb rekord árbevételt könyvelhetett el a magyar piacon, ám ennek összegét anyavállalati előírások miatt nem hozhatja nyilvánosságra. Az idei pénzügyi év tavaly július 1-jétől az idén június végéig tart.

Hegedűs Gábor elmondta, hogy a növekedés az államigazgatás, az energiaszektor és olajipar, valamint a bank- és pénzügyi szektorban befejezett projekteknek köszönhető. A távközlési szektor továbbra is stagnál. A harmadik generációs (3G) informatikai fejlesztések még nem vettek igazán nagy lendületet, miközben az említett iparágakban szerverbővítésre, illetve a vállalatirányítási rendszerek telepítésére és ügyfélkapcsolati menedzsment beruházásokra jelentős összegeket költenek. Az ügyvezető közölte azt is, hogy az első háromnegyed évben 38 százalékkal nagyobb értékű megrendelést kaptak, mint korábban.

A társaság árbevételének 42 százaléka a szolgáltatásokból, 58 százaléka a szoftver- és hardver eladásokból származik. A szolgáltatási bevétel az első háromnegyed évben 20 százalékkal bővült, míg a másik két üzletágé 12-13 százalékkal.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!