Fábián, Sebestyén
-12 °C
-3 °C

Mikrocsipeket hűthet a felfelé folyó víz

MTI
2006.05.03. 08:02
A kísérleteket végző német kutatók egy sokak által ismert jelenséget használtak fel. Ha valaki üresen a tűzön hagy egy serpenyőt, majd egy kevés vizet önt rá, láthatja, hogy a vízcseppek össze-vissza szaladgálnak. A forróságtól a víz alja gőzzé válik anélkül, hogy a serpenyő felületével érintkezne, a vízcsepp pedig ezen a gőzágyon lebeg. A jelenséget a német Johann Gottlob Liedenfrost írta le a tizennyolcadik században.

Német kutatók kísérletükben a sík felületet ferde, háromszögletű rovátkákkal helyettesítették, a vízcseppek pedig - ahelyett, hogy csak táncoltak volna a serpenyőben -, egymás után "megmászták" a rovátkákat. "A kísérlet célja az volt, hogy megmutassa, milyen módon lehet egy irányba terelni a mindenfelé ható energiát" - mondta el a BBC-nek a kutatást vezető Heiner Linke professzor.

A tudósok az új eljárástól azt remélik, hogy jelentős szerepe lehet a mikrocsipek hűtésénél. Sok csipet már ma is hűtenek folyadékkal, ám annak mozgatására pumpát használnak, ez pedig még több hőt termel. A magától mozgó hűtőfolyadék azért is lenne praktikus, mert csak akkor lépne működésbe, ha a hűtendő felület megfelelő mértékben felmelegszik - így tehát termosztátként is funkcionálna.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Wellness hétvégék belföldön

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon a legjobb ajánlatokból.