Judit
3 °C
6 °C

Telefon Windows Live Messengerhez

Prohardver
2006.06.15. 08:03
Remélhetőleg a kisebb vállalkozásoknál és az otthonokban is az internetes beszédátvitel egyre nagyobb részét fogja átvállalni a jövőben a szabványos, SIP protokollra alapozó híváskezelés. A VoIP-szolgáltatók ezzel a hagyományos telefonhálózathoz nagyon hasonló – bár azt egyelőre nem teljesen kiváltó – telekommunikációs szolgáltatást kínálhatnak, megfelelő routerek használatával pedig a felhasználók a megszokott módon és készülékekkel, számítógépektől függetlenül telefonálhatnak, miközben a VoIP-router akár azt is képes magától eldönteni, hogy az élő telefon- és VoIP-előfizetések közül melyik a legolcsóbb az adott pillanatban és irányban.

Természetesen igen jelentős a PC-alapú, szoftveres hang- és (újabban) videoátviteli megoldások piaci részesedése is, melyek között ma a Skype az egyik legelterjedtebb, de mind komolyabb kihívást jelentenek számára a korábban azonnali üzenetküldő programként indult, időközben VoIP funkcióval kiegészített kliensek is. Jól mutatja, hogy itt valóban trendről, nem pedig divatjelenségről van szó, hogy a hardvergyártók is reagáltak, így ma már több vállalat kínál olyan adaptereket, amelyek lehetővé teszik Skype-hívások hagyományos telefonkészülékkel történő fogadását és kezdeményezését, és persze vannak kifejezetten erre a célra szánt végkészülékek is. Nemrég beszámoltunk a Philips telefonhálózatra és – egy PC-n keresztül – internetre köthető, Skype-kompatibilis VOIP 321 eszközéről, melyet most egy hasonló funkcionalitású, de ezúttal a Microsoft Windows Live Messenger kliensét támogató telefon követ.

A Philips VOIP 433 analóg telefonhálózatra kapcsolható, és ismeri a megszokott kényelmi funkciókat, köztük kihangosítással, fogadott és elmulasztott hívások kijelzésével, gyorshívással, hívástovábbítással stb. A vezeték nélküli kézibeszélő 20 gyakran használt telefonszámot tud tárolni, a bázisállomásban pedig még száz bejegyzésre van mód. A Windows Live Messengeren, illetve a fizetős Windows Live Call Service-en keresztüli beszélgetésekhez a szettet USB porton egy internetkapcsolattal bíró számítógéphez kell csatlakoztatni. Ilyenkor a kézibeszélő kijelzőjén megjelennek a WLM-kontaktok is, jelezve egyúttal, hogy közülük ki aktív.

A bejövő hívások tízféle polifón csengőhang segítségével különböztethetők meg egymástól; a mobil rész egy akkutöltéssel 10 órányi beszélgetést, illetve 100 órányi készenléti időt tesz lehetővé. A VOIP 433 ajánlott ára 100 euró, a két kézibeszélőt tartalmazó VOIP 433 Duo szett ára 170 euró.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!