A fiús anyáknál gyakoribb a vetélés?
Azoknál az asszonyoknál, akiknek fiú az első gyermeke, lényegesen magasabb a vetélés veszélye azokkal a nőkkel szemben, akik elsőként kislánynak adtak életet.
A statisztikai adatok szerint az asszonyok 1 százaléka vetél el három, vagy több esetben - harmaduknál a spontán abortuszok sorozata az első gyermek születése után kezdődik - olvasható a MedNovosztyi orosz hírportálon.
A Koppenhágai Egyetemi Kórház vizsgálatában 305 olyan asszony vett részt, akiknél az első gyermek születését három spontán vetélés követte
184 asszony - a vizsgálatba bevont nők 60 százaléka - fiúnak adott életet, miközben az újszülöttek százalékos eloszlása 51:49 az erősebbik nem javára.
A dán kutatók számításai szerint a fiús anyák esetében 63 százalékkal kisebb a sikeres második terhesség valószínűsége, mint a lányos anyáknál. Ez az arány még kezelés esetén sem javul számottevően.
A tudósok szerint a férfigének némely asszonynál olyan immunreakciót válthatnak ki, amely meggátolja egy normális terhesség kihordását.