Miklós
-7 °C
2 °C

Harmincmilliós nyereség a Tvnetworknél

MTI
2006.08.14. 11:21
A tőzsdére egy hete bevezetett TvNetWork Telekommunikációs Nyrt. 33,76 millió forint adózás utáni nyereségről számolt be a 2006 első félévi gyorsjelentésében, az eredmény 9 százalékkal alacsonyabb a tavaly első félévinél.A cég árbevétele a tavalyi bázishoz képest 59 százalékkal nőtt, 1,064 milliárd forintot ért el az év első hat hónapjában. A bevétel növekedése alapvetően az előfizetők számának növekedésének, illetve a kábeltelevíziós díjak januári megemelésének volt köszönhető. A társaság az év egészére 2,05 milliárd forint árbevételt tervez, jövőre pedig 3,2 milliárd forintot.

Üzemi szinten 87,2 millió forintos nyereséget ért el a TvNetWork, ez a bázishoz képest 51,2 százalékos növekedés. A pénzügyi veszteség 52,3 millió forint lett, szemben az egy évvel korábbi 20,6 millió forintos veszteséggel. Az adózás előtti nyereség 34,93 millió forint volt, 5,8 százalékkal alacsonyabb a 2005 első félévinél. A cég 2006-ban 80 százalékos társaságiadó-fizetési kedvezményt élvez a 100 millió forint feletti internet beruházásokkal összefüggésben. Az idén összesen mintegy egymilliárd forintot fordít beruházásokra.

A jelentés szerint a nyereség azért nem nőtt, mert az elszámolt 170 millió forint amortizáció közel 90 millió forinttal haladta meg a bázisidőszakit, a devizahiteleken pedig mintegy 40 millió forint nem realizált veszteség keletkezett. Az 1,524 milliárd forint jegyzett tőkéjű TvNetWork saját tőkéje 1,615 milliárd forint volt az első félév végén, egy év alatt 0,8 százalékkal nőtt. A társaság 100 forint névértékű részvényeit a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájába vezették be 2006. augusztus 7-én. A papírok a pénteki kereskedést 219 forinton zárták.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.