Mátyás
7 °C
10 °C

Rosszindulatú az AOL klienssszoftvere?

New York Times
2006.08.29. 10:59

Alig csitult el az AOL felhasználóinak nyilvánosságra hozott adatai körül kerekedett botrány, már megint szidják az Egyesült Államok és egyben a világ legnagyobb netszolgáltatóját. A Stopbadware.org nevű, mellesleg az AOL egyik legnagyobb vetélytársa, a Google által szponzorált csoport szerint ugyanis a cég frissen kiadott, 9.0 verziószámú netes kliensszoftvere több jellemzője alapján a "badware", vagyis a rosszindulatú szoftver kategóriába sorolható. A szervezet azt állítja, hogy az AOL 9.0 titokban telepít programokat a gépre, figyelmeztetés nélkül megváltoztatja a böngésző beállításait és ha valaki megunja, nem tudja teljesen eltávolítani a gépről. A Stopbadware szerint mindez a rosszindulatú szoftverekre jellemző - a csoport most nyomozást indított az ügyben, és várja az AOL válaszát a felvetett kérdésekre.

A szolgáltató egyik szóvivője a New York Times-nak azt mondta, hogy a szervezet által felsorolt problémákat a kliensszoftver készülő, szeptemberben elérhető frissítéseiben megoldják, annak ellenére, hogy az idézett hibák jelentéktelenek és egyáltalán nem rosszindulatúak. A Stopbadware mindenesetre azt tanácsolja, hogy senki ne telepítse az AOL 9.0-nak a csoport által tesztelt változatát.

UTAZÁS kiállítás

Március 2-5. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban (x)

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.