Gábor, Karina, Ders
8 °C
20 °C

2009-ben jön a repülő autó

2006.10.02. 10:04
A Terrafuggia amerikai cég elkészítette Transition névre keresztelt első repülő terepjárójának modelljét. A cég már 2009-ben forgalmazni szeretné a repautót, amelynek irányítását egy szimulátoron már ki lehet próbálni. A járművet kétszemélyesre tervezték és ára előre láthatóan 116 ezer euró (csaknem 32 millió forint) lesz. A cég annyira biztos abban, hogy működni fog, hogy meghirdette: a potenciális vásárlók máris befizethetik az ár 5 százalékát, hogy felkerüljenek a majdani tulajdonosok listájára - írta az El País című spanyol napilap.

Kettős működését összecsukható szárnyak és az autó hátulján elhelyezett propeller biztosítja. A cég már végrehajtotta az első aerodinamikai kísérleteket egy 1:5 arányú modellel a Massachusettsi Technológiai Intézet szélalagútjában.

A szárnyas autó álma tervrajzokon már megjelent az 1950-es és 60-as években, akkor azonban még kivitelezhetetlen volt. A most használt könnyebb és ellenállóbb anyagok azonban megváltoztatták a helyzetet. A repautó esetében úgy számítják, hogy egy huzamban 500 mérföld (kb. 800 kilométer) végigrepülésére lesz alkalmas.

Belföldi ajánlatok

Rengeteg gyönyörű helyet talál belföldi ajánlataink között.

Egzotikus körutazások!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.