Vilma
-8 °C
3 °C

Ki a magyar történelem legkiemelkedőbb személyisége?

MTI
2006.10.03. 15:06

Kik a legtöbb érdemet szerzett egyéniségek a magyar múltban? Erre a kérdésre várja olvasói szavazatát a www.mult-kor.hu történelmi portál. A 2001 óta működő weboldal a kurrens történelmi kutatásokat, híreket juttatja el olvasóihoz. A játékot tavasszal kezdte kigondolni a szerkesztőség, azok után, hogy az angolok, a németek, a hollandok és a franciák is összeállították történelmi nagyjaik toplistáját - mondta el az MTI-nek Bartal Csaba, a honlap főszerkesztője. Hangsúlyozta: a jelöltek meghatározásánál már nem élő, valamint a magyar történelemben szerepet játszó személyiségeket választott a szerkesztőség. Így került be a játékba I. Lipót német-római császár is, aki ugyan nem magyar, de a magyar történelem egyik jelentős alakja.

A weboldal olvasói minden héten 10 magyar történelmi személyiségre szavazhatnak 12 héten keresztül. Bartal Csaba kifejtette: a történelmi személyeket megpróbálták kategorizálni, így lehet majd többi között rebellisekre, sportolókra, koronás főkre, művészekre és - ezen a héten - csillagosokra és katonákra voksolni. Ez utóbbi témakör 10 személye: Hunyadi János, Dobó István, Zrínyi Miklós, Pálffy János, Hadik András, Damjanich János, Czetz János, Stromfeld Aurél, Nagybaczoni Nagy Vilmos és Görgey Artúr. A jelöltekről egy rövid ismertetőt is lehet olvasni, valamint látható, hogy hány szavazatot kaptak. Voksolni december 4-ig lehet, amikor is kiderül, hogy egy-egy kategóriának ki a győztese. Az utolsó fordulóban december 4. és 17. között, a kategóriák győztesére lehet szavazni, és csak ezután dől el, hogy kit tartanak a múlt-kor olvasói a legkiemelkedőbb magyar történelmi személyiségnek. Az értékelhető szavazatok beküldői között a szerkesztőség digitális fényképezőgépet, Szépművészeti Múzeumi belépőt, és 20 ezer forint értékű könyvcsomagot sorsol ki.