Sztorit kaptak maguknak a Simsek
A Sims életszimulátor három új, "laptopbarát" részét mutatta be a napokban az Electronic Arts. Az eddig megszokott, vég nélküli mikromenedzsment helyett a Sims Stories egyszerűen végigjátszható, szerethető karakterekkel megtöltött játék, ami a cég szerint a kezdőket is magával ragadja majd, nem csak a hardcore Simmereket. Mivel az új Simset a Maxis helyett a Redwood Shores stúdió készítette, a játékmenet is megváltozik ahhoz képest, amit az első két részben megszoktak a gamerek.
Az új sorozat első része, a Sims Life Stories február elején jelenik meg, aztán nyáron jön a Sims Pet Stories, majd 2008 telén a Sims Castaway Stories. A játékok magukban is megállnak majd a lábukon, tehát semmilyen kiegészítő csomag vagy korábbi Sims-telepítés nem kell hozzájuk.
Annyit már tudni, hogy az első rész. a Sims Life történetmesélős módban két egyedi karakter, Riley Harlow és Vincent Moore komikus-romantikus kalandjait követi majd, összesen 12 fejezetben.. Akinek ez nem jön be, nyugodtan maradhat a nyílt végű játéknál, ahogy megszokta a korábbi részekben.