Megfejtették, hogyan ölt a spanyolnátha
A Darwin Kobasa vezette kutatócsoport genetikailag teljesen újragyártotta az 1918-as influenza A vírust, és emberszabású majmokat fertőzött meg vele. Az áldozatok immunrendszere túlreagálta a fertőzést és elpusztította a tüdőszöveteket. Ez egyben magyarázattal szolgál arra is, hogy miért a 20-30 év közötti fiatal emberek közül estek a legtöbben a spanyolnátha áldozatául. Általában ugyanis a fiataloknak a legerősebb az immunrendszere, de ez ebben a speciális esetben sokkal többet ártott, mint amennyit használt. Szervezetük védekező mechanizmusai ugyanis jóval több tüdőszövetet pusztítottak el, mint a gyerekeké, vagy az idős embereké, illetve olyan betegeké, akiknek legyengült az immunrendszere.
A kutatócsoport összehasonlító vizsgálatokat végzett a mostani H1N1 madárinfluenza vírus variánssal. A majmok immunrendszere azonban szerencsére mérsékelten reagált erre a vírusra és így az állatok képesek voltak ismét regenerálódni – olvasható a Nature online kiadásában.