Natália
-3 °C
7 °C

A bírónő bezáratná a Napstert

c|net
2001.04.11. 17:46
Kapcsolódó cikkek (1)
San Francisco kerületi bírósága szerint a zenecserélő hálózatnak hatékonyabban kell kiszűrnie rendszeréből azokat a dalokat, amelyeket a lemezkiadók a szerzői jogokra hivatkozva töröltetni akarnak. A meghallgatásra azért került sor, hogy eldöntsék, eleget tett-e a Napster a bírósági ezirányú döntésének. A Napster azt állítja, hogy szolgáltatásából több mint 1,7 millió fájlt szűrt ki és jelentősen javította szűrési technológiáját. Bírálóik ugyanakkor azzal érvelnek, hogy számos, szerzői joggal védett anyag változatlanul a listákon marad kissé megváltoztatott fájlnév alatt. Marilyn Patel bírónő a meghallgatás után kijelentette: nem hoz semmiféle azonnali döntést az ügyben, hanem megvárja, amíg a kinevezett bírósági szakértő megítéli, hogy a Napster mit képes technikailag kiszűrni az általa működtetett rendszerből. A bírónő szerint a cégnek kell megoldást találni a számok blokkolására, majd hozzátette, ha ez nem sikerül "be kellene zárni a hálózatot."

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!